Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Búcsútáviratok, Mátis Lívia (1942-2006)

tőket nevelt ki. Nem törte meg, hogy a belvárosi könyvszalonok olykor nem tették ki könyveit, mert tudott a „csodákból élni”. Nem, nem és nem: csupa negatív meghatározás rajzolja ki árnyék-lényét, szemérmes műveltetésének, alkotó önfeladásának diszkrécióját. Igenlő nemek tömege: ez volt Lívia nekünk. Titok, hogyan tudott a leglényegesebb dolgok mögé állni, s hagyni őket kiteljesedni. Ott állt a kiadó minden egyes betűje, a hetyei tanya minden öreg zuga és Lajos barátunk remetebékéje mögött. Titka a bölcs műveltetőké. Nem sok maradt belőlük.

REMÉNYI JÓZSEF TAMÁS

Nem szerettél nyilatkozni, szerepelni, a szót vinni azok között, akiket pedig Te hoztál be a magyar irodalomba. Most keresik a hangodat az archívumokban. Szerettem azt a hangot, a cigarettásan alt és komoly, leginkább szigorú beszédet, a nevetésben csöpp melengető, vidékies színnel. Nemrég elvállaltunk egy új Hajnóczy-összkiadást, Veled fogom megcsinálni, Lívia, de már rettenetes csöndben.

G É C Z I JÁNOS

itől fogva

Az egy óra negyven negyveneggyé vetkezett.

A szél, amely a Bakonyból indult a tóra viharba öltözött.

Az átmetszett gyümölcsben a mag egyetlen fekete csíkú

mint ékkőben a lámpás, mégsem ragyogó.

Nem hiába nézte

egyik szárnya kelet, a másik nyugat a megtorló angyal.

Ligetnyivé hiába terült az almafa édenszaga s riadt ki-ki saját nyelvén a szóra a vörösbegy a harang s a harsona.

Nincs többé Mátis Lívia.

S ha feltámad

villogó fényességet pillant-e majd meg amely beborítja az eget. Az lenne, amely után kutatott? A hatalmas vár? A tebenned bíztam eleitől fogva?

94