Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Prágai Tamás: Az átváltozás (1. rész)
szárnnyi ajtón téglalapokból és háromszögekből összeállított geometrikus intarzia. A tökéletességre törekvő, munkájában megelégedett asztalosmester a legmegfelelőbb helykihasználás elvét tarthatta szem előtt, és azt, hogy az anyag egyedisége: szín, mintázat, a fa erezete, változékonysága a legmegfelelőbb módon érvényesüljön. A szekrényt jobbról sublód, balról cipőszekrény kíséri, körülöttük falikárpit; a falra szerelt kabátfogasok mögött lambéria. Kameránk előtt résnyire nyílik az egyik szekrényszárny. Halvány otthoni ruha bújik elő. Nem a legjobb minőségű anyag, a túlságosan realisztikus rózsaminta foltokban kopott. Egyenesen, szinte kihívóan egyenesen tartja magát. Összegyűrt konyharuhát tart maga előtt, „a kezében”, mintegy apropóból. A mosogatóhoz megy (a kamera körbefordul: a konyha a haliból nyílik, a szemközti falon lichthofra nyíló kilépő), és a konyharuhát a mosogatóba rázza. Vállrándítás: a ruha egyet zökken.- Mégis riasztom Annát. A szekrényből dörmögő, morcos hang.- Riasztod? Mi az, hogy riasztod? Állományba vett a tűzőrség? Bentről kaparászás. Kínai selyem háziköntös, citromsárga sál (alighanem torokgyulladás: ezért olyan karcos a hangja!), hátrakulcsolt kezeiben összegyűrt napilap. A házi papucs sarka nagyokat koppan, föl-alá járkál, az újságot gyűrögeti, kopp, kopp.- Annyira örült, amikor legutóbb összefutottak. A köntös megtorpan.- Nekem adod az ártatlant? Bujkál előled! Nem árulta cl a címét! A saját fiad!- Bujkál! (Az otthonka mintha szipogna.) Dehogy bujkál! (Majd hangosabban): Éppen annyira a te fiad, mint az enyém! Csöngetés. Kapucsengő lehet, de nem egyértelmű, hogy itt szól. Mindketten a szekrényhez sietnek, kitárnak egy-egy ajtószárnyat. Amennyire a mélyére látunk, az irdatlan szekrény valószínűtlenül mély és üres. (Idézzük fel valamely budai ház pincéjét, a Várheg)' vagy a Gellért-hegy oldalában: az egyik sarokban alagutat rejtő vasajtó.) Csönd van; aztán talán valami távoli zörgés. A cipőszekrény ajtaja csapódik ki riasztó zörgéssel, az összegörnyedt, ismerős anorákkabát onnan mászik elő. Maga után vonszolja a közben „megtelt” ipari szatyrot (ez egyértelművé teszi, hogy a piacon bevásárolt), kicibálja a szekrényből, a sarokba ejti, megrázza magát, kiegyenesedik. A köntös és az otthonka mintha csak erre várt volna. Lecsapnak rá, egyszerre beszélnek:- Veszünk neked végre egy rendes kabátot...!- Egyedül abban a hideg lakásban...! Szegény, szerencsétlen fiam!- Ki főz? Az a kérdés, hogy ki főz... Aztán egyszerre:-Meddig játszod ezt a megalázó bújócskát?! Áruld már el, hogy hol laksz! Az anorákkabát összecsapdossa a tenyerét.- Milyen bújócskát? A homályos hallban némán és mozdulatlanul áll a három üres felöltő. Folytatjuk 86
