Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Bálint Péter: Tarvágás (regényrészlet)
kor cudarul helyben hagyták, s még a fizetségről is megfeledkeztek. Mégsem hagyott föl mesterségével, mert akadt tisztességes kliense is, a szomszédos falvakból néhányan rendszeresen visszajártak hozzá. Az anyja úgy tett, mintha mit sem tudna gyakori eltűnésének valódi okáról, s azt sem kérdezte, miből vett ezt vagy azt, amire szükség volt, csak ráförmedt olykor: „Hol csámborogtál már megint, te, te büdös ringyó? A konyhában kihűlt a tűzhely, a rozsét nem vágtad fel, a tyúkok a szomszéd kertjében kapirgálnak, agyonütlek, ha elkóricál valamelyik. Biztosan a Feleki kölyök után caplattál megint, te riherongy. Viszket a lyukad, majd ad neked az apád, meglásd!”. A rossz nyelvek szerint irigykedett a lányára, részben a vonzó alkata és a feltételezett nemi örömök miatt; részben lányának azt a jogát szerette volna a magáénak tudni, hogy bármikor szabadon otthagyhatja mindannyiukat, s kiléphet a Novotni teremtette pokolból. Az anya tagadta a vádakat, de minél inkább hangoztatta az ellenkezőjét, annál gyanúsabbá vált a helybeliek szemében, akik nem szűntek meg köszörülni nyelvüket az aszott nőn, mert hiszen híre járta telhetetlen vágyainak, melyeket az öreg Novotni figyelmen kívül hagyott. Magam sem tudtam eldönteni, vajon nem cserélne-e olykor csak egy-két órára is a lányával; szemében olyasfajta tűz és gyilkolási ösztön lappangott, akár egy kéjgyilkoséban. A fia, afféle naplopó legény volt, talán ha öt osztályt elvégzett a nyolc esztendő alatt; örökösen a bacsóval vagy a többi hozzá hasonló suhanccal lógott a hegyekben, a szőlőkben. Alig lehetett a szavát venni, rosszul artikulálta még azt a kevés szót is, amit tudott; olyan szűkszavú volt, mint akit nem tanítottak meg beszélni, ellenben jámbornak aligha lehetett volna mondani. Gyerekként parittyával lődözték a szomszédok ablaküvegeit vagy a tornácon szunyókáló macskáit; megzargatták a domboldalon legelésző gulyát; elemeitek egy-egy üveg bort, mely a kertkapu előtti hordón állt, jelezvén, hogy a gazdánál termelői bor kapható. Legénykorukban napestig kerékpárt javítottak, a mosógép motorját berhelték, hátha dongót tudnának varázsolni a rozsdás kétkerekűből; a kapu előtt cigarettázva egymásnak lódítottak csínytevéseikről, s hogy bátorságukat igazolják, olykor csak úgy heccből betörtek a hétvégi házakba, mígnem az egyik alkalommal rajtavesztettek, s egy időre bezárták őt is meg a társait is. Amikor kiszabadult, alkalmi munkával keresett valamennyi pénzt, ha máshonnan nem szerezhetett, hát nővérét lopta meg, aki farkasszukaként harcolt vele, s öccsének képén hagyta körmének nyomait. Novotni apó legkisebbik lánya, akár a mesebeli harmadik gyerek, mintha csak kakukktojásként keveredett volna ebbe a fészekbe, elütött valamennyiüktől. Anyja, noha pokróc természetű volt, foggal-körömmel védelmezte a rókalelkű testvéreivel és goromba apjával szemben a „kicsit”. Ha olykor le is teremtette a sárga földig, rögtön mocskos szoknyájához vonta, és hevesen simogatta ártatlan arcát, csókolgatta magas homlokát. „Az Isten, ha van, ezért az egyetlenért megbocsát nekem, ezért a kis jámbor lélekért. Hej, a többi po- kolfajzat, mind elkárhozik, az állatként ordítozó Novotnival együtt” - sóhajtozott foghíjas anyja a komámasszonyok előtt. A lányka kitűnő tanuló volt, fegyelmezett és páratlan memóriával megáldott lény, akit a plébános segítségével az egri katolikus lánygimnáziumba vettek föl. Bentlakó volt; nyáron sem igen hozták haza, részben senkinek sem hiányzott igazán sem az ártatlan 27
