Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Bálint Péter: Tarvágás (regényrészlet)

sem fogom megérteni: mi vagy ki akadályozta meg őket abban, hogy az egész utcát rendbe tegyék. Talán a pincék tulajdonosaira akarták hagyni a fűvágást? Netán az ottani rendcsinálásra nem kaptak utasítást a hivatalban? Esetleg csak feledékenységből hagyták ki a félszáz méteres szakaszt? A közpénzből fizetett közmunkás, ahogy erre a szó utal: a köz szolgálatában munkálkodik. Naivság? Meglehet. Naponta látjuk, tapasztaljuk az ellenkezőjét is, a közszolgálatban álló politikusok is elsősorban saját érdekeik érvényesítésével és gyarapításával vannak elfoglalva. Mit várjunk hát egy munkanélkülitől?

Mennydörgés hasítja ketté az égbolt kárpitját. Nemhogy csendesedne, még inkább elered. Most, hogy nem tudok semmi érdemlegeset végezni sem a kertben, sem a ház körül, eltűnődöm azon, hogy a helybeliek vajon mivel is üthetik agyon szabad idejüket ilyen lehetetlen időben. Mivel évtizedekkel korábban elsorvadt a fonóba és táncházba járás hagyománya, az asszonyok sem gyűlnek már egybe párnát, térítőt hímezni vagy énekelni, mindenki otthon darvadozik. Az a gyanúm, a házba bezárkózva, jobbára a televízió előtt áldoznak a média cézárainak, s irigykedve vagy csodálkozva bámulják mások látszatboldogságát. A helybeliek közül legtöbben persze unatkoznak; némelyek vagy a kapuban állva trécselnek naphosszat (de errefelé már nem divat a kerítés előtti lócán ülve tereferélni), vagy a korcsmában isszák le magukat a sárga földig. Barátom, a velem szemben lakó orvos, szomorúan panaszolta a minap, hogy szomszédja már kora reggel a hálószobájuk ablaka előtt áll, s bambán nézeget befelé, kukkol, hogy vaj’ mikor kelnek fel a városiak, s mikorra várható a megszokott pohár bor: önként vállalt őrző feladatának jutalma. Ezt a „szomszédolást” napjában többször is megismétli, s dél felé, amikorra már olyan részeg, hogy beszélni sem tud, könnyebb megszabadulni tőle, mint reggelente, az érthetetlen okoskodása idején.

„Tanár úr, én azt mondom magának, elszigetelődni sem szabad a környezetünktől, de a bratyizást és kellemetlenkedést sem szabad megengedni senkinek. Ela valamelyik szomszéd nagy bajban van, segítsen rajta a másik, egyébként hagyjuk egymást békében élni. Az ittenieknek tudniuk kell, hogy maguk sok-sok munka után, pihenni jönnek ide” - mondta az egyik közeli szomszédom. Egyedülálló, dolgos asszony, nyugdíjas létére is naponta jár az egyik tolcsvai pincészetbe; rendszeresen gondozza kertjét, melyben megtermeli a konyhája számára szükséges zöldséget, és imádja a legkülönfélébb virágokat, szaporításuk módjáról gyakran ad hasznos tanácsot feleségemnek. Legutóbb pedig kiváló bort hozott kóstolóba, s én hálás is voltam neki érte. Igyekeztem lebeszélni, hogy bagó pénzért adja el a házát, bármennyire is ösztökéli a családja.

Ülök az almafa alatti pádon, s a szemközti hegyeket nézem. Még mindig érzem a lábamban az előző napi gombászás fáradalmait. Idős kádár barátommal jártuk be a kalcináló üzem alatti ligetet, mintegy három óra hosszat bóklásztunk az erdőben, egyik dombnak föl, a másikról le egy patak vagy árok mentén, hogy a martot is átvizsgáljuk, mert ott terem a legtöbb tinóru. Amíg a völgyben fekvő házunk udvaráról vagy a falut átszelő aszfaltútról látja az

24