Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Czakó Gábor: A fáraó, a lepke és a pacal

által, plusz megvalósítása a lakosság részéről. ” Természetesen „vasfegyelemmel” — hangsúlyoztatik ugyanott többször is. Vagyis az egyén-edény ismét csurig van. Nem belülről puffad, hanem kívülről, a párttól kapott utasításoktól.

Pontosan ugyanez a helyzete a liberál-anarchisták tömeglényének. A barbi is túl van töltve úgynevezett információval, amitől állati okosnak érzi magát. Amikor kibetűzi napi evangéliumát, a reklámújságot, mindentudó elégedettséggel dől hátra tévénéző foteljében. Érdemes volt megérni ezt a napot: akciós lett a pacal! „A mai materialista világ mint megoldott dolgokat próbál bemutatni majdnem mindent, így a legegyszerűbb helyzeteket sem ismerjük, mint a tudatlan gyerek. ” — Olvassuk Duma-István András Csángó mitológia c. könyvében. Az álhírek jégverésétől sújtott egyén elfelejt köszönni, énekelni, rendesen enni- inni, és boldogságát a hangyák létszintjén keresi.

A politikával csurig pumpált szocialista egyénhez képest a barbi sem képes megőrizni önállóságát. Az utasítást a párt helyett a tőke és annak sajtója és szórakoztatóipara nyomja bele. A kettő lényege, célja és gazdája szerint egy. „A polgár gyermekei a különböző elektronikus játékszerek és számítógépes játékok mellett elfelejtenek mozogni és játszani, képzeletük csak a beléjük táplált programok szerint tud mozogni” - írja „Információgazdaság és információs társadalom" című internetes cikkében Borsos Károly. Az egyén, amikor elvetette, hogy Isten képmása legyen, azonnal a Dolgok lenyomatává vált. A létezésben ugyanis nincsen vákuum.

Borsos cikkében olvassuk még, hogy: „Az információ hatalom annak a kezében, aki gyűjti, és áruvá teszi azt". Hatalom az áruvá tett emberek fölött. A politikai fogalmak: mint jobboldal, baloldal és hasonlók, elavultak. A pártok vagy kiszolgálják a magánhatalmakat a köz rovására, vagy megismerik a tőke médiagépezetének vasöklét. A barbik pedig önfeledten ünneplik kizsákmányo- lóikat, akár az akciós pacalt.

Amikor élünk-éldegélünk a lakásunkban, gyűlnek-gyűldögélnek benne a holmik. Előbb-utóbb ki kell dobálnunk az „egyszer majd jó lesz valamire” álnevű régi lomokat, le kell törölnünk a port, és rendet kell tennünk. Ugyanez a föladatunk az énünkkel is. Az énünk hallatlanul fontos szervünk: nem létezhetünk nélküle, de vele sem, ha megtelik ronggyal, kosszal, áltudással. Minél inkább elbutul, annál pökhendibb lesz. Szent-Györgyi Albert írja Az őrült majomban-. „A szoftsztikus társadalombari - pár száz éve ilyen fehéret feketítő és feketét fehérítő a miénk is - az agarak új szerepköre fejlődött ki; az, hog hangzatos igazolásokat találjon ki szükségleteinek és vágyainak igazolására. E feladatát már olyan villámgorsan végzi, hog azzal áltathatjuk magunkat: tetteinkben valóságos indokok vezérelnek." (Szent-Györgyi Albert: Válogatott tanulmányok, Gondolat, Bp. 1983, ford.: Szabó Attila.)

Az öntelt az áltudások tartálya és áldozata. Sorsa a gőg. A gőg lényegében dugó, ami elzárja énünket személyünk többi részétől. A gőgös nem értesíti a szervezetet a fenyegető veszélyekről: neki ugyan mi baja eshetne? De a szellemét sem figyelmezteti, hogy ha így megy tovább, a végén elkárhozik.

6