Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 4. szám - Alexa Károly: Könyvről könyvre - Nagy Gáspár - "Szavak az életemhez"

tehát történet. S ez maga a patriotizmus is - „a költészet nekünk magyaroknak igenis a lét elviseléséhez kellett”, állítja. A két könyv arról beszél, hogy folyamatosan szembesülni kell a létezés emberi, morális és művészi kínálataival, hogy oda kell hajolni minden ihletó' forráshoz, s azt sugalmazni, hogy ha én meg tudom teremteni gz otthonosságomat a világ „rengetegében”, akkor erre másnak is van esélye. Éljünk egy jelképes példával. Az egyik kis esszé az Amerikába emigrált Kannás Alajosról beszél, akitől megtagadta sorsa azt, amire oly nagyon vágyott, hogy megérje a forradalom ötvenedik évfordulóját, s hogy 56 versből álló ciklusa, a Kormos kövek, itthon is otthonra leljen. A két költő autózik az éjszakában „valahol Arizona és Nevada határán”, ma már tudjuk: éppen a rendszerváltozás pillanatában, s az „amerikai” poéta mondja a versét. S a „magyari” költő így emlékezik tizenegy év múlva: „Mintha hallanám ma is Kannás Alajos rekedtes hangján a Holtaknak szólót. For the dead hangzik az amerikai éjszakában, a magyar éjszakában, mert kétségtelenül akkor nagyon itthon voltunk, ahol értik még a verset...” A vers - a haza. Értsünk a hazán bármit, ma már mind több rosszat, baljóslatút, kiábrándítót. A nyelv - a nemzet. Ha mind reménytelenebb is nemzetként értelmezni azt a „populációt”, amely a múlt legszebb pillanataiból valami mitikus egységként tündöklik elő - közös érzelmektől hajtva, közös hittől vezérelve, közös érdekek tudatában és a megmaradásban bizakodva.

Mindkét könyv alkalmi írások gyűjteménye, amelyek a pályakezdettől dokumentálják sok minden mellett a legfeltűnőbben azt a tényt, hogy mindazok a normák, amelyek Nagy Gáspár érett költészetét meghatározzák, jelen vannak, egyértelműen érvényesülnek már pályakezdő dolgozataiban is. Alkalmi írások? Azok, persze, de ilyen hatalmas mennyiségben (a két kötet anyaga több mint 900 oldal) újra bizonyítják azt, ami oly nyilvánvaló, jelesül, hogy az alkalom végső soron — szükségszerűség. Elogy kit milyen alkalom választ ki magának, az azzal az állítással egyenértékű, hogy nem véletlen: kinek milyen alkalmakból szövődik élete, munkája, sorsa. Ez a legjobb értelemben vett alkalmi jelleg nemcsak azt jelenti, hogy a költő-esszéista áll elé a kihívásoknak. Ez elsősorban „beágyazottságot” jelent. Mi sem mutat rá erre érzékletesebben, mint az, hogy mennyi-mennyi versének címe alatt olvasható ajánlás, hogy hány költemény (és esszéféle) íródik személyhez és eseményhez. A művészi magány erős társaslét-tudattal fogadja el a közösségvállalás kényszerét és örömét- és kockázatát. Az újabb évtizedekben mind több a halottakat szólító vers és prózai szöveg Nagy Gáspárnál: József Attila, Kormos István, Nagy László, Illyés, Szilágyi Domokos és a többiek légiója a kiürülő „most”-tal szemben az emlék-haza jelképeiként jelenik meg. S megemlíthetjük, hogy az életműnek koherens jellegét illusztrálja az is, hogy egyes „prózai” alkalmaknak versben „tesz eleget”.

Ha a két kötet világképe, szellemi és ízlésirányultsága teljesen azonos is, ha a választott műformákban sincs nagyobb eltérés, annyi a különbség köztük, hogy a Szavak a rengetegből inkább irodalomközpontúnak ítélhető, míg a Közelebb az életemhez az irodalmi esszék mellett bőven ad képzőművészetet meg egyebet, még annak jelzéseit is, hogy a szerző a futball terén is éppoly elkö91