Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 4. szám - Sturm László: A sárosi nemesi társaság utolsó virágkora (2. befejező rész)

ebben a körben én is találtam kortársakat és pajtásokat”.45 Bornemisza is ír a sárosiak összetartásáról Budapesten, amely még a két világháború között is eleven volt: „Azért, hogy most pesti lakos lettem, nem veszítettem el a kapcsolatot a sárosiakkal. Azokkal sem, akik most is Sárosban laktak, sem azokkal, akik ugyan már elszármaztak Sárosból és vagy csak a szabadságukat töltötték ott rokonaiknál, vagy talán már azt sem, de azért továbbra is ’sárosinak’ tartották magukat. Sokakkal közeli vág)' távolabbi rokoni kapcsolat fűzött (össze) és az akkor egészen természetes volt, hogy ’leviziteljek’ náluk (...) rövid idó'n belül én is egyike lettem a meghívottaknak, ha ezeknél a családoknál valami mulatságot, teát, uzsonnát vagy bált rendeztek. Az ilyen rendezvényeknél kimondottan kivételnek számítottak azok a meghívottak, akiknek nem volt valami sá- rosi ’nexusa’. Számomra egyes egészen ismeretlen fiúról vág)' leányról úgy beszélgettek a ’felnőttek’, hogy ’Nem ismered? Hiszen ez ennek és ennek a Bánó bácsinak az unokája.’ Vagy úgy, hogy: ’Nem tudod? Hisz ennek Péchy lány az anyja.’ Az ilyen alkalmakkor mindég úgy éreztem magam, mintha ’otthon’ lettem volna. De nemcsak a meghívott összejövetelek képezték az egyetlen alkalmat a sárosiak találkozására. Mindenki egészen természetesnek tartotta, hogyha a sárosi fiatalság valamelyik leány vagy fiú tagja ’feljött’ (...) Pestre, hogy felhív, felkeres vagy más összeköttetést keres velünk, a ’pestiekkel’. Ilyenkor mindég meg lett beszélve valami közös program (...) Nagyon szépnek tartottam ezt a szokást, mert ez jellemző a sárosiak összatartására”.44 Bornemisza tudósít arról is, hogy a világháború előtt a sárosiak közül „általában sok családnak volt Budapesten is lakása”, így az ő nagyszüleinek is, ami „nagyapja képviselői kötelezettségeivel volt összafüggésben”4'.

Tokaj-Hegyalja azért lett a sárosi családok megyén kívüli fontos találkozó- helye, mert a legtöbb családnak volt ott szőlője. A Lengyelországba tartó tokaji bor kivitelének útvonala Sároson és a Szepességen át vezetett, ezért a felvidékiek hamar megismerték és megkedvelték ezt az italt, és fokozatosan a szőlőtermesztésbe is bekapcsolódtak. Mint Szinyei Merse Pál anyjához írott levele tanúsítja, a szőlő gondot is jelentett, de szüret környékén sok mulatságot is: „Mikor jön vissza Apám a hegyaljáról, bár ne ártott volna meg neki az ott mutatás, rossz lakás és a sok fáradalom s gond. (...) Hogy mulat Ninon Mádon, sokat táncolt-e már?” A kötet jegyzetei szerint: „A tokajhegyaljai szüretek mindig személyes felügyeletet kívántak, hiszen a családi költségvetésben komoly tételt jelentett a tokaji bor eladása”.46 Megalapozottnak tűnik Divald Kornél véleménye, miszerint a megye földrajzi viszonyainak, vagyis hogy nem zárta el magas hegység a déli, magyar többségű területektől, alapvető jelentősége volt abban, hogy a magyarság nagy része nem olvadt be: „Nagyobb folyóinak völgyei dél felé nyílnak, s lakóinak összeköttetése az Alfölddel talán épp azért sohasem szakadt meg, mint más határszéli vármegyéinkben, amelyek hajdan magyar úri osztálya a XVII. században nem egy helyen eltótosodott”.4'

Végül a közös mulatságok népszerű alkalmai voltak a kirándulások. A tájak és a kulturális emlékek csodálata a sárosi és a családi öntudat növeléséhez is hozzájárult, mint például a fiatal Berzeviczy várromantikája: „én nagyon szerettem ezt az utat, mert rajongtam a várromokért (...) már Berzevice közeléből látható: Tarkő, amely hajdan a Berzeviczyekkel közös törzsből szárúi