Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 4. szám - Sturm László: A sárosi nemesi társaság utolsó virágkora (2. befejező rész)

lengyel arisztokrácia, de a magyar nem kevésbé: a Degenfeld-, Forgách-, Szirmay-, Vay grófi családoknak különösen sok nőtagjára emlékszem abból az időből. A társas élet élénk volt, kirándulások, bálok sűrűn követték egymást.”.'5' Lublófürdőről is Berzeviczy emlékezik meg legrészletesebben: „Lublófürdő volt a mi legigazibb családi fürdőhelyünk, már Albert bátyám járt oda évenkint s azután anyám is mód fölött megkedvelte, azt hiszem pompás ízű savanyúvizeért és közeli fekvéséért /.../ Lubló, ahová már hároméves koromban elvittek egyszer s ahol gyermekkoromban majdnem évenkint megfordultam, csöndes, szerény női fürdő volt akkor, melyben eseményszámba ment egy férfi megjelenése”.58 Berzeviczy még a megyén túl fekvő Szliácsot és Tátrafüredet említi futólag, az előbbit orvosi tanácsra kereste fel a család, az utóbbi pedig „nagyon nyomorult kis hely volt az ötvenes években; néhány faházból állott az egész”.’1' Szmrecsányi is Bártfafürdőre és Lublófürdőre tér ki részletesebben, rajtuk kívül még Stószt említi.40 Sáros megyében kisebb, de viszonylag népszerű fürdő volt még Lipóc és Ceméte. Ezekbe néha csak egy- egy mulatság kedvéért rándultak ki a közelben lakók. Például az Eperjesi Lapok 1878. 27. száma miközben arról tudósít, hogy „a lipóci fürdőben múlt szombaton rendezett mulatság fényesen sikerült”, kiemeli, hogy az eperjesiek Szinyén át, hétre értek oda (a tánc kilenctől hajnalig tartott, majd villásreggeli következett). A 29. szám pedig már arról ad hírt, hogy: „A lipóci fürdőben, mint értesülünk, Anna napján ismét táncmulatság rendeztetik.” Az újság 1878. 30. száma adatokat is közöl két sárosi fürdő látogatottságáról. Eszerint júliusban Bártfafürdőn körülbelül hétszáz, Cemétén negyvennyolc vendég fordult meg. A lap a Minden jó, mi nein hazai c. vezércikkében és a Levelezés rovatban is szóvá teszi, hogy még a közismert Bártfafürdő népszerűsége is erősen lecsökkent a Monarchia vezető fürdőhelyeihez képest, hiszen például Karlsbad tizenhatezer vendéget fogadott.

Ceméte színhelye lett egy tragikus eseménynek is: „egy szerencsétlen pisztolylövés véget vetett a Luzsénszkyak sárosi szereplésének. A végzet üldözte őket s Cemétefürdőn Gundelfingen Gyula festőművész agyonlőtte (...) a fiatal Luzsénszky Józsefet. Egy hosszúra nyúlt családi perpatvar előzte meg a halálos párbajt s az ifjú báró, apja becsületének megvédésében goromba levélben sértette meg Gundelfingen Gyulát és ennek féltestvérét, gróf Szirmay Alfrédet. Sorshúzás döntött. Előbb Szirmayval kellett párbajoznia s ekkor a fiatal Luzsénszky belelőtt Szirmay kezébe. Délután került a sor Gundelfin- genre s a kitűnő lövő, Luzsénszky golyója Gubdelfingen hátát végigsúrolta, ez meg szívenlőtte a fiatal bárót”.41

Nemcsak a fürdőkben gyűlhetett össze hosszabb-rövidebb időre a sárosi előkelő társaság, hanem a megyén kívül is, elsősorban Tokaj-Hegyalján és Budapesten. Sok sárosi tartózkodott huzamosan Pesten a hivatala, üzleti ügyei, tanulmányai, esetleg csak a szórakozás céljából, és gyakran össze is jártak egymás között, illetve a rövidebb időre „felruccanókkal”. Sokan kétlaki életet éltek, mint például a képviselők, vagy' Szinyei Merse Pál, aki „a Képzőművészeti Főiskola igazgatója volt, és ezért a telet Pesten töltötte (...) Nyárra azonban a családdal együtt Jernyére ment”.42 Berzeviczy írja egykori pesti tanulmányai idejéről: „Pesten és Budán is tág rokoni s baráti kört találtak szüleim s

59