Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Czakó Gábor: Holt lelkek, A halál civilizációja, Eszközök eszköze
szertartásokat, a mítoszokat és a gyakorlati tapasztalatokat. Fejlődés- és haszonelvű korunk fütyül erre a tudásra, és a leghitványabb pénzkereset is nagyobb megbecsülést ad egy nőnek, mintha akárhány gyermek szerető édesanyja. A méltóság köznapi forrása a munka vala. Eredeti formájában a művelés: az anyagi világ fölemelése, átszellemítése. Honvédelem és házépítés, család, idill. Beszéltem egyszer egy csillaghegyi bácsival. Mélyen a szemembe nézett: én boldog ember vagyok, az lettem, ami minden gyerek vágyik lenni, cipész. Hol van ma a hivatás, amiért érdemes élni? Állás, állás kell kérem, amiből megélünk. „Vagyok, mint minden ember: fenség,/ Eszak-fok, titok, idegenség”. Semmi fenség, Ady úr, tessék dologgá lenni, áruvá. Legyen ön, kérem, termelőerő, fogyasztó, legföljebb jogalany. De ha ügyesen tetszik átcsörtetni a többieken, akkor lehet önből is milliárdos, sőt, Disznófejű nagyúr! Nyugaton már fölnőtt a drog-rock-szex szubkultúrának és a lebutított iskolának több barbi nemzedéke, ami semmit sem tud, sőt, tudatlanságáról sejtelme sincs, mert akad némi pénze, képes megnyomni néhány gombot, mire kijön a táp a falból, és lehet csüggni a káprázaton. Hogy mi volna a Valóság? Ki volna ő? Hogyan működik a világ? Ilyesmire nem is kíváncsi; mintha megölték volna a lelkét... Harangozni sem hallott a méltóság kulcsszavairól: a becsületről, a tudásról, a szeretet is csak fájdalom benne. Megrökönyödne, ha hallaná, hogy a méltóság legbelül van, a természete pedig ilyen: „A legnagyobb közietek, legyen a szolgátok. Aki főimagasztalja magát, azt megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt fölmagasztalják” (Mt 23,11-12.) A barbik nevelői, a kereskedelmi kloakák elhitetik áldozataikkal, hogy mindaz, ami fontos, kívül van, és belül nincsen semmi. Az isten-cucc is kívül kapható, a valláspiacon. Ezért aztán úgy tudja, hogy neki méltóság helyett inkább jogai vannak, amiket mások rovására érvényesít. Mi történik a barbikkal, ha kiesik szájukból az édes, kábszeres cici? 2005 augusztusának végén lecsapott New Orleansra és környékére a Kathrina hurrikán. A város nagy részét elöntötte az ár, a víz, csatorna, gáz, villanyhálózat fölmondta a szolgálatot, s mi a legnagyobb tragédia: bedöglött a tévé. Az amerikai Jack Corn így tudósított: „A hatóságok által a New Orleans Convention Centerben elszállásolt, magukból kivetkőzött emberek már az első' éjszaka nők és gyerekek százait eró'szakolták meg”. A segélyhívásokra kiérkezett rendőröket egyszerűen kiverték a sportcsarnokból, és folytatták az erőszakoskodást. „A mentőhelikoptereknek (...) többször meg kellett szakítani a segélyakciókat, mert ismeretlenek géppisztollyal célba lőttek a leengedett fém kosárban ülő vagy a kötélbe kapaszkodó és a levegőben kimbálódzó emberekre. ” (Internet) Szeptember 6-án a szodomiták megtartották hagyományos ünnepi fölvonulásukat a francia negyed főutcáján, miközben a környéken százak és ezrek haldokoltak, éheztek, szomjaztak. Mi történt? Amikor a vihar elsodorta a hatóságot meg a szórakoztatóipart, kiderült, hogy nincsen társadalom. Helyén a csőcseléknek nevelt egyének 22
