Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Haklik Norbert: Big Székely Só

megkérdezte a jelenlévőktől, melyiküknek volna eladó malaca, mert ha akad közöttük, akinek van, akkor mindannyiukat vendégül látja aznap este egy kis születésnapi pecsenyére, s - mint mondotta - „pálinkából sem lesz kevés, csak pitymalláskor, ha emberesen fogyasztják”. Kínálatban nem volt hiány; hősünk végiglátogatta az atyafiak óljait, majd miután kiválasztotta a neki leginkább tetsző malackát, rögvest meg is szúrták a zsenge jószágot, minek utána Barnánk a következő szózattal kopogtatott be Fazakasékhoz:- Híják az Esztert, jöhet sütkölőzni! Kendteket meg várom ünnepi lakomára, esteledéskor!- Aztán mit van ünnepelni? — kérdezte Mózsi bácsi.- Há’ hogy erre a világra jöttem... - felelte Barna, aztán rögvest kifordult a kapun, így egyetlen szót sem hallott abból, amit a cudar természetű Miska mormogott el a bajsza alatt, miután betette maga után a Fazakas-ház ajtaját.

Szépen pirosodott a kemencében a malacka, amikor Barna visszatért az asztal körül serénykedő Esztihez a bodegából, ahol jónéhány kupica pálinkával alapozta meg az esti mulatságot.- Ejszen erőst érted a módját - magasztalta a leány főzőtehetségét hősünk, miután magába szívta a tűzhely körül terjengő illatot, amelyhez valami különös, oda nem illő, de kellemetlennek aligha mondható íz is hozzávegyük. FIő- sünknek sehogysem akaródzott rádöbbenie, honnét is eredhet az a furcsa, ám valahogy mégis ismerősnek tűnő aroma, mígnem Eszti büszke lelkesedéssel megszólalt:- Aztán máskor ne a borsos tasakba rakjad a majoránnát! Azzal es megszórtam, hogy ízesebb legyen...- Ej, hogy azt a betyár székely Úristenit a világnak! - kapott a fejéhez Barnánk, ám ekkor már nem volt mit tenni, ugyanis a rákövetkező pillanatban jókívánságokat kiáltozva s üveg pálinkákat lengetve rontottak be a vendégek az ajtón.

Az ünneplés egy darabig éppen úgy ment, ahogyan a születésnapi mulatságok általában Székelyszolyván - mindenki sorra megkérdezte a többi vendéget, mikor látogat el őhozzájuk is, s amint ezzel letudták a kötelező udvariasságot, ékesszóló pohárköszöntők kíséretében kezdték apasztani a Borbély-ház pálinkakészletét. Igyekeztek azért nem megrészegedni, mielőtt pirosra sült volna a malacka a sütőben, következésképp jókedvük egyelőre még csak mérsékeltnek volt mondható, amikor Barnánk az asztalra tette Fazakas Eszti szakácstudományának eme remekbeszabott termékét: az indiai kenderrel fűszerezett, székelyszolyvai malacpecsenyét.

Amint a vendégek belekósoltak a csemegébe, először el-elfintorodtak; akadt közöttük, aki a szemöldökét is igencsak furcsálkodva emelgette. Eszti oda is súgta hősünknek: „mi az, tán nem ízlik”, mire Barnánk pajkos csillogással a tekintetében felelte: „nekem ejszen ízlik erősen, de egynél több szeletet inkább ne egyél belőle... rögvest meglátod, miért”.

Fazakas Eszti először csak ráncolta a homlokát Barna furcsa beszédének hallatán, aztán gondolatban legyintett egyet, mondván: ez is csak újabb példája az ifjúra jellemző, pallérozatlan elme által oly nehezen felfogható különcsé64