Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Sturm László: A városi nemesi társaság utolsó virágkora (1. rész)

néha családi alapítványt is létre hoztak, amelynek a jövedelméből többek között segélyezték az elszegényedett családtagokat és taníttatták a fiúgyermekeket.14 A társasági élet egyik fontos eseménye a családi tanács megbeszélései, illetve az ehhez kapcsolódó lakomák voltak. Bornemisza István részletesen leírja ezeknek és a még fényesebb névnapi étkezéseknek a lefolyását és a hagyományos, bőséges menüsorát.1' Ezeken a családi összejöveteleken a Péchy-Bor- nemisza család kriványi kastélyában 25-30 ember vett részt. A nagy ünnepeken is mindig összegyűlt a család, akárcsak az egykori családfők halálának az évfordulóján: „A karácsony éppúgy, mint a többi nagy ünnepek falun, természetesen a rokoni és baráti vendéglátásnak is ideje volt; néha jó hosszúra kellett kihúzni a hatalmas tölgyfaasztalt a nagy ebédlőben”16, „Régi szokás szerint ezen a napon mondtak Jernyén apjáért és anyjáért gyászmisét, és akkor a még élő családtagok mind eljöttek Jernyére, ha tehették”.1

A szertartásosan ismétlődő megbeszéléseken és ünnepségeken kívül is állandóan nyitva állt a kúriák ajtaja a vendégek számára. A vidéki élet unalmában mindig eseményt jelentett a vendég érkezése, aki legtöbbször valami rokoni kapcsolatban is állott a háziakkal. Nagyobb utazások alkalmával egv-egy éjszakára vették csak igénybe egymás vendégszeretetét, de néha a rokonlátogatás volt a fő cél. Szmrecsányi a süketnéma Szinyei László látogatásait említi: „évente csak egyszer vette nyakába a megyét, s ilyenkor faluról falura kocsizott, ahol jól tartották, kedveskedtek vele s mindenütt kedvenc ételeivel trak- tálták”.18 Ugyanő mint mindennapi szokásról is ír a vendégjárásról: „Majd ha a kúria urának sem otthon ülni, sem számadásokat összeállítani, avagy levelet írni kedve nincs, átmennek a szomszéd faluba, hiszen a dinaszták kúriái állandóan tárva tartják kapuikat s némelyike olyan, akárcsak egy vendégfogadó s tömegesen látja magánál a vendégeket”.19

A társaséletnek a családi kereteken túlnyúló, ünnepélyes és nevezetes eseményei voltak a bálok a városokban és a fürdőhelyeken (Bártfafürdőn, Lipóc- fürdőn, Cemétén). Különösen az Anna-bálok híresültek el, és egymást érték a - gyakran álarcos - bálok farsang idején. Mint Berzeviczy emlékezéseiből kiderül, ezek az alkalmak az önkényuralom idején politikai demonstrációra is lehetőséget adtak: „Az 1860-iki farsang különösen élénk volt országszerte. Akkor ülte teljes diadalát a magyar viselet, ami természetesen szintén nem csak a nemzeti érzés kifejezése volt, de a létező állapotok elleni tüntetés jellegével is bírt.”.20 A század utolsó évtizedeiben egyre-másra alakuló egyesületek is rendszeresen megtartották a maguk „táncmulatságait”, ezekről az újságok rendszeresen hírt adtak. Az Eperjesi Lapok általam átnézett évfolyamai többek között tudósítanak a nőegylet mulatságairól („kisorsolással egyesített fényes álarcos- bál”-ról,21 tea-estélyéről, ahol „a kiszolgáló hölgyecskék bájos serege, mint a szorgalmas kis méhek gyöngéd csapatja, szállt szerteszét, hogy fullánktalan édességet hordjon mindenfelé”, majd pezsgőzés és végül a helyi katonazenekar és Alexy „jeles cigánybandája” zenéjére tánc következett22), a jogászbálról, a cemétei fürdő rt. közgyűlését követő „közebéd”-ről és táncmulatságról, ahol a tánc mellett folyt „künn a kuglizás és egy másik helyiségben a tarokk”,21 a helybeli helyőrség táncvigalmairól, a Nagysárosi Társaskör táncmulatságáról (eperjesi és sóvári résztvevőkkel is), az eperjesi korcsolyázó-egyletnek a hely59