Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Margittai Gábor: Reggeli a Lavinában

ni áfonyadzsemes kiflivel. Törzsvendégi nyugalommal lépni ki az ajtón, innen indulva munkába. A tej hideg, a dzsem most is kellemesen fanyar, az omlett elég forró és fűszeres: a világ ma is rendben van, fél kilenc tájékán. A polgárság a reggelizőasztalnál ér véget Magyarországon.

Úgy tetszik, ez már a nagy háborúk előtt is így volt. Fél kilenckor a magyar általában még saját sületlenségének a foglya.

Fél kilenc körül elmentem a postára.

Bemegyek, és körülnézek. A ,, Postatakar ék-pénztár” feliratú ablaknál egy hivatalnok aludt.

Köhintettem egyet. A hivatalnok felébredt, rám nézett, hátat fordított, kezébe vette a „Pesti Hírlap” című újságot, és nyugodtan olvasni kezdett. (...)

Körülnéztem a feliratok között. Csupa magyar felirat, szlovák egy sem. „Távírda”, „Levélposta”, „Utalványok”, „Kocsiposta”, „Fiókbérlők” feliratok vonultak el a szemem előtt.

A hátsó helyiségből valamilyen tárgy dübörgő zuhanása hangzott fel.

Valamelyik alvó hivatalnok leesett a székről a földre. Ez most biztos ébren lesz, gondoltam, és odamentem hozzá azzal a kérdéssel, hogy nincs-e itt valami Jaroslav Hasek névre.

A hivatalnok lassan felemelkedett, eldörmögte magát: „Nem tudom tótul”, és elment megnézni.

Felforgatta a leveleket, és körülbelül háromszor megkérdezte tőlem, hogy milyen névre. „Semmi sincs önnek. Csehországból itt csak egy pénzutalvány van Haska névre. ”

„Engedelmével, az az én nevem” - mondtam. - A hivatalnok ásított. „Ont Hasek- nak és nem Haskának hívják.” — „Hogyne - feleltem —, Hasek és nem Haska, de az utalvány Haska névre szól, ugyanis a cseh nyelvben ez a tárgyesete na előljárószóval. ”

„Engedelmével - dönnögte a hivatalnok -, a magyarban Hasek marad, engem például Szamáiynak hívnak, és mindig Szamáry maradok (...)

Nem tudták megérteni, hogy a na előljárószó negyedik esetet vonz. Azt mondták, hogy miért, akarok olyan pénzt, ami nem az enyém. (...)

Amikor elmentem, felmordult mögöttem a hivatalnok: „Magyarországon vagyunk” - és egy másik hozzátette: „ Postán ”

(A magyar postán - ford.: Mészáros Andor)

Bár Ilaseket nem lehet azzal vádolni, hogy rajongott volna a magyarokért, ez a kis jelenete - mely afféle felvidéki városban történt meg, amelyik „túlnyomó többsége szlovák, mégis mindennek magyar jellege van” -, nos, ez a liptó- szentmiklósi postai affér jól jellemzi a reggeli magyart. Meg a délit és a délutánit. Karakterológiának sem utolsó. Es sajnos jól mutatja azt is, hogy vármegyei jelenlétünk a Felföld szlovákos vidékein bizony sokszor istencsapással ért volna fel szegény tót atyafiak számára, ha az egyszersmind nem szánalmasan nevetséges és magabiztosan önfelszámoló. Ez a gőzerővel, de ostobán magyarosító világ, a messziről jött kishivatalnokok birodalma, a dölyf, a gyávaság és a bürokratizmus székletével körülhatárolt térség ugyancsak mintha-világ volt a javából.

44