Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Lászlóffy Aladár versei - Dobai Péter: Giovanni Battista Piranesi Sztálingrád-víziói
D 0 B A I PÉTER Giovanni Battista Piranesi Sztálinsrád-víziói Mária-Priscának I. Boldog, békült, sugártalan, sírbolti romvilág: megkövült évezredek jeges éjszakáján, tűnt életek örök és mozdulatlan álmán: fény alig tör át, fűben, virágos mezőben zúzott szoborfejek fekszenek s beomlott, sokszázados templomfalak szélén, tört, kiapadt kutak márvány medencéi mellett, megsüllyedt, temetkező terek bozótja mélyén: olykor mégis ősforrás fakad fel: S.O.S üzenet, mely vesztes messzeségéből is szólít, szavak nélkül, valakit valakihez visszatérni, miközben egy régi halállal csak búcsúzik: el az élt időktől s akit újra látni hív, attól is---E z a hősi honvágy már nem láthat soha viszont senkit ezen a kihűlt Hirosima-tájon... Ez a sztálingrádi látkép, ez a világbunker immáron mindörök! Egy leányzó dús szépségét, régesrégen viharrá vált szerelmét, szárnyas, bús szenvedélyét hasadt kődarab közelében remegi egy tékozló tavaszvirág. Mégis érzem, hiszem, hogy messze-egyszer, egy másik csillagon: emlékezni kezdi társát! II. Roma Urbs aeterna et mirabilis! Mégis, az idő elmúlik itt is... Romok, csak romok, omlás, elmúlás, de Piranesi egyik metszetén, megtört boltívek virradó, virrasztó latin alkonya alatt: barna kontyos, sudár leányzó tart a meghasadt kávájú, láncos kút felé, rúd van vállán azon két vödör... Jön! O, mióta közelít felém, tán kétezer éve már és soha, sehol el nem ér? Ahogy én sem érem el őt a képen... Útjában észre sem veszi az alvó katonát, akinek egy bóklászó szajha kiissza maradék borát. A suhancot sem veszi észre, kinek eszelősen sóvár szeme mezítelenre vetkezteti testét, mintha a világ minden dolgát 60
