Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Siklós László: Polgárok és burzsoák a szocializmusban
ködösít, ha lehet ilyet mondani. Szellemi munkával tartják fenn magukat? Az önfenntartás lenne az értelmiségi ember célja? Nem a szakmája, a pályája, a tevékenysége? Figyeljük ezt a finom csúsztatást! Aztán: meghatározza a földrajzi helyzetüket, hol élnek; falun, városon, majd produktivitások szerint: dolgozó értelmiség. Eszerint van nem-dolgozó értelmiség is? A fiatalabbak és a feledékenyek érdekében írom le: Kádár János gyakori szavajárása, megfogalmazása volt, beszédeiben így mondta: dolgozó értelmiségünk... Ez került bele a szótárba! Műszaki értelmiség van - más nincs? Alkotó- és előadóművészek nincsenek? A 2. pontot vajon értelmiségi - nyelvész, tanár - fogalmazta? Maradjunk a (rég.) megjegyzésnél. Vajon Aranyjános mint tanár és költó' kisebb közösségben játszott szerepet, amikor gimnáziumban tanított? Amikor verset publikált? Amikor a Tudományos Akadémián beszélt? És Széchenyi, Kossuth, Deák politikai szerepe elválasztható értelmiségi mivoltától? Ok is kisebb-szűkebb közösségben játszottak vezető szerepet? Ennek a fogalmazásnak egyetlen célja lehetett: visszamenőleg kicsinyíteni, jelentéktelenné silányítani az értelmiség szerepét, befolyását a világra. Hiszen a vezető szerep a marxi-lenini politikusoké, akikre nem az a jellemző, hogy értelmiségiek. Elsősorban pártfunkcionáriusok, MSZMP-vezetők, képviselők. Még akkor is, ha tanult foglalkozásuk szerint abba a kétes kategóriába tartoznának... Miért írok az értelmiségről a kispolgárokkal együtt? Azért, mert közülük azok, akik önálló, szuverén egyéniségek akartak maradni, akik nem álltak be a bábok közé, ugyancsak a kispolgári mentalitás mocsarába süllyedtek a kommunista párt megbélyegzése szerint... Mivel a burzsoáziát, a nagypolgárságot elsodorta a történelem (ezt tényként írom — senki ne magyarázza félre) kézenfekvő lett a maradék megjelölésére a kispolgár. Minden, ami az 1700-as évek végétől gondolkodásban, szokásban, magaviseletben megmaradt, már csak ezzel a kicsinyítő jelzővel került szóba gúnyosan, cinikusan, naponta, 1989—90-ig. Mondták, szajkózták, és rágalomként ráfogták - ráfoghatták - bárkire, aki legalább szavakban ítélte el ezerszázalékosan az 1945 előtti magyar életformát, az addig létező világot, előző korok eszményeit. Majd kellő hangsúllyal a kispolgárhoz társították a nacionalizmust (régebben hazaszeretet a neve), a kleri- kalizmust (régebben istenhit, vallás a neve), a magántulajdont és még sok egyebet. És vegyük észre már, hogy akik leginkább pfujoltak, mocskolódtak, akik 1947-től üldözték, pusztították, legyilkolták a polgári eszmék hordozóit, lett légyen az húsz holdas paraszt, tanár, politikus, pap, akárki; akik hazájuk elha- gyására-menekülésre kényszerítették, itthon börtönbe vetették a polgári demokráciára esküdött politikusokat; akik még 1989-ben is az eszme egyedülva- lóságát hirdették, nos, az MSZMP vezető garnitúrájának az öregei és azok gyerekei, unokái, valamint az utolsó, hatalmon lévő KISZ-vezetőgarnitúra és azok családjai alapították meg az új nagypolgárságot, a burzsoáziát a kilencvenes években. És ma ők a tőkés-tulajdonosok, bankvezérek, brókerek, vállalatok irányítói, és minden meghatározó gazdasági-politikai poszt döntéshozói. 28
