Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11-12. szám - Ablonczy László: Őszirózsa-koszorú Sütő András ravatalára

AKINEK VEGTISZTESSEGERE érkezett barátok, ismerősök, ismeretlen tisztelők már koszorúsán vonják körbe a Vártemplomot. Nincs tovább haladék; nehezen baktatunk fel a lépcsőn, újólag köszöntve a szíves ügyeleteseket. A rendezői kívánalom szerint előre haladunk; oldalvást tekintve, szemünk rebbenésével üdvözöljük drága debreceni barátainkat; szerencsésen megérkeztek hát; annyi sikaszói, debreceni, kolozsvári, párizsi, pusztakamarási közös boldog órák emlékével együtt vagyunk a fájdalomban is. Elhelyezkedünk; a ravatalt székely harisnyás fiúk és, rokolyás lánykák vigyázzák; csak a végső út fájdalmában Orökmécses-Éva vörös rózsakoszorúját látom a koporsó élén, mely előtt az érkezők folyamatosan fejet hajtanak. Tanárokkal az élen kisebb diákcsapat tiszteleg, közülük két Bocskai ruhás legény kiválik; hogy az egykori nagyenyedi kisdiák emlékére, a mai fügevirág ifjúság nevében őrszemként álljanak a végtisztesség óráiban.

Déli 1 óra; tűznek a televízió reflektorai, sűrűsödik a gyülekezet; jobb oldalon már helyet foglal a család, Ágnes, Laci és Andris, Melinda, s a felnőtté lett leányka-unokák. Kíméletből, a forgatagos órákra való tekintettel Lacika terhes asszonykájával és Örökmécsessel csak későbbre tervezi az érkezést. A bal oldali bejáratnál bolydulásos a hangulat; hírlik hogy kormánygép is érkezett politikusokkal és a sajtó képviselőivel. S már villannak is a gépek, Szili Katalin az esemény, és folytatódik a protokoll: Lezsák Sándor, Németh Zsolt, Gál Kinga tűnik fel, aztán Arató Gergely és Bogyay Katalin, a kultusztárca képviseletében. Tanácstalanul toporognak a koporsó előtt, az illemes rendtartásról, miszerint főhajtást követően egyenként körbejárják a ravatalt, valahogy nincs értesülésük, így kis idő múltán csapatosan elszivárognak ott, ahol jöttek. Pártok pereces politikusainak üdítő és szendvics nélkül is telne pedig az idő; különösen itt, a Vártemplomban Sütő András ravatalánál. Tűnődni arról, hogy aggodalmaira a hivatalosak miféle sértésekkel, vállrándításokkal és közönnyel válaszoltak az elmúlt másfél évtizedben. Amelynek végzetes kudarca, pártsemlegesen összegződött 2004. december 4-én. Mert Budapestről vazallusi szempontok szerint osztották és osztják a (bank- és telefon-) kártyát, vagyis a pénzt és az elvtelen szempontokat. Újkori Erdély-trilógia volna az igazodási táncok eposzát megírni. Folytonos, Budapestről szított összeug- rasztások folyamában elvtelenedett az erdélyi magyarság sorsa, s mára avitt Tamási Áron üzenete, amit oly szenvedélyesen fejtett ki Sütő András a farkaslaki sírnál: „Mind magyarok vagyunk!”. Van idő tűnődni; vajon mi az a legkisebb többszörös, ami a gyűlölködőket és a csahosokat a józan és távlatos meggondoltakkal összeköti? Érkezik Patrubány Miklós; a rendezők az első padsor elé helyezett székhez tessékelik. Vélhetem-e, hogy nem a tündöklés ambíciója, hanem lelkiismerete szólította a ravatalhoz, hiszen Tőkés László püspök úrral Patrubány Miklós áldásosán munkálkodott Sütő András ellen, melynek eredményeként 1996-ban lemondott tiszteletbeli elnöki tisztjéről a világszövetségben. Felkent párosuk szívósan eljelentéktelenítve a Magyarok Világszövetségét, 2000 tavaszán már Csoóri Sándort is fölöslegesnek hirdették. Akkor a legjobb

154