Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11-12. szám - Alexa Károly: Könyvről könyvre - Jutalomjáték

Nem valamiféle úr és szolga viszony rajzolódik itt ki, hanem a kölcsönös érzelmi és materiális függés különös drámája, amely hol meggondolatlanul önfeladó szeretetmámor, hol párbaj, vad erőfitogtatás. A könyv első bekezdése mindent elmond, és igen magas hangon, csak a történetet nem: álom és mágia, éjszaka és tehetetlenség, csapdahelyzet és segíteni akarás, tragikus maszkok és istenszerep. És egy gyilkosság beismerése. Azaz a kelepcés lét: hiszen milyen gyakran kényszerülünk arra, hogy rossz döntést hozzunk, mivel nincs jó választás. Itt is a beavatkozás egyenlő a gyilkossággal, a be nem avatkozás viszont a halálba segítés lett volna. Gyilkosságon persze ne fizikai megsemmisítést értsünk, hanem annál rosszabbat: a személyes integritás felszámolását, egy nagyszabású életszerep méltóságának elpusztítását. Lélekgyilkosságot. „A szeretethez tudni kell ölni is...” - mondja Emerenc, a sors és az irodalom kiválasztottja. Vannak ajtók, amelyeket nem szabad kívülről megnyitni. Még szeretetből sem. Sőt abból, vagy arra hivatkozva a legkevésbé.

Hatásában - némi túlzással - a francia klasszicitás tragédiáira emlékeztet Szabó Magda műve: mintha a „hármas egység” tanának és hajdani gyakorlatának hallatlan tömörítő ereje megállítaná az időt, egy szcénába vonná a cselekménydarabokat, eltüntetné a mellékszereplőket. (Ezért írhatott belőle Bere- ményi Géza színművet.) A mítosz beszél itt a maga artikulálhatatlan létteljességében. Meg a realitás. Mert van ennek az alig elviselhetően feszült, titokkal teli, felemelő és lesújtó történetnek egy különös eleme, egy izgalmas poétikai tulajdonsága. Az, hogy el akarja játszani: minden így történt „valójában”.

Egy különös véletlen siet azok segítségére, akik a „Dichtung” és a „Wahrheit” viszonyát óhajtják tanulmányozni Az ajtó kapcsán. Tavaly megjelent egy könyv (regénynek mondva magát), Volt egyszer eg)/ nyírfa seprű címmel, In memóriám Szó'ke Julianna alcímmel. Szerzője Csizmadia Éva, akiről annyit lehet tudni, hogy több emlékirat-jellegű kötetet adott már ki, és az 1982-ben harmincöt évesen meghalt végtelenül szeretette méltó költő, Pinczési Judit édesanyja. És most már azt is, hogy „ott” lakott, ott azon a környéken. Azaz - ez a könyv „azonosítja” Szabó Magda regényének terét, idejét és figuráit. Mit is kezdhetünk vele? Mindenesetre ahhoz, hogy valami szerény poétikai fejtegetéshez használni tudjuk, azt kell feltételeznünk, hogy Csizmadia Éva könyve a „valóság” és Szabó Magdáé a „költészet”. Természetesen mindkettő a „másik” is - a valóságként meghatározható mű (mondjuk: naiv elbeszélés) is szöveg, a művészi alkotás viszont azon igyekszik, hogy a maga textusát és vízióit minél több szállal az ellenőrizhető valóság tényeibe kösse. (Olyan ez az olvasói-értelmezői helyzet, mint Mészöly Miklós és felesége esetében. Polcz Alaine beszámolt férjének magnó-hitelességgel erdélyi útjairól, valamikor a hetvenes években, Mészöly ebből a nyersanyagból írta a Pontos történetek, útközben című munkáját. Polcz Alaine egy-két éve előásta ezt az „anyagot”, s bár „dolgozott rajta” a publikálás előtt - Karácsonyi utazás -, azért elég erős a benyomásunk arról, hogy a közös téma ellenére mi az irodalom, és mi nem az, de az még nyilvánvalóbb, hogy az írói ihlet és elkötelezettség hogyan is kényszerül bánni a tényekkel.)

Az ajtó faktumai teljesen nyilvánvalóak - ami a szerző önéletrajzi elemeit illeti. Éölsorolásuk felesleges - Szabó Magda egyéb könyvei és bőszavú inter134