Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11-12. szám - András Sándor: "Nyugaton a helyzet változatlan"

Gyula a szakszervezet vezetője volt, Csokits János és Bikich Gábor pedig nem a magyar osztályon dolgozott.) Parancs János motivációját nem keresem, csak gondolom, hogy belejátszhatott az érződő bebetonozódás nyomasztó ereje. Azé az érzésé, amely később elhatalmasodott és amit, amennyire tudom, mindannyian éreztünk, hogy ugyanis, ha száz évig élünk is, úgy halunk meg, hogy a helyzet változatlan maradt.

Ezt gondolni és érezni lehetett az országban is, de ott történtek változások a rendszeren belül külső kényszerek mellett belső törekvések hatására is. Az országon kívülre kerültek viszont nem azt élték meg, ami Magyarországon 1956 után élet volt, hanem egy másféle és másféleképp változó életet. Ennek tényszerűen így kellett lennie, kérdés azonban, hogy ez a tény mit jelentett a költői alkotás számára, volt-e általánosítható hatása, illetve megállapíthatók-e általános kihatásai, jellegzetességei.

Czigány Lórántnak van egy érdekes és jelentős írása a Nyugatra került költők alkotásainak tematikus jellegzetességeiről, Horváth Elemér verséből kölcsönözte hozzá a címet: „Gyökértelen, mint a zászló nyele”. En most nem ezzel az írással akarok, sok év múltán, vetélkedni. Máshogyan látok a dolognak, úgy, ahogyan már elkezdtem: nem motívumok és metaforák, az úgynevezett képanyag vizsgálatával, hanem a másféle helyzet milyenségének felvázolásával. Lehet, hogy ez a kísérlet hiábavaló, mert bizonyos dolgok megállapíthatatlanok, mások pedig annyira nyilvánvalóak, hogy beszélni se érdemes róluk. Nem érdemes például arról, hogy lehetett-e forradalomról vagy Nagy Imréről írni Magyarországon ottani publikáció számára 1957 és 1989 között mást, mint becsmérlést. Nagy Gáspár esete ismert példa: lehetett, jóval később, akkor is rejtjelesen és megtorlás árán. Nyugaton viszont annyit és olyan nyíltan lehetett írni, minden retorzióval számítás nélkül, amennyit csak akart valaki. Az viszont megállapíthatatlan, hogy a létállapot jelzése tényleg másféle volt-e Nyugaton, mint Magyarországon (vagy akár a körülötte lévő országok bármelyikében). Amit eddig megállapítani véltem, a más-másféle életről, az egy dolog, amit az elkészült írások mutathatnak, az viszont egy másik. Nem tudom, sikerül-e erről mondanom valamit.

Figyelembe kell még venni azokat, akik az országban maradtak, de belső száműzetésben: csak szamizdatban publikálhattak és külföldön, elsősorban Újvidéken, mint például Petri, és Párizsban, majd (az Arkánum megjelenése után) Amerikában is. Ez köztes helyzetet jelentett az írások elkészülte és megjelenése szempontjából. Lehetőséggé persze csak azért válhatott, mert a megjelentetést eszközlő folyóiratok az országon kívül működtek, és a magyar- országi hatóságok eltűrték a bennük jelentkezést. Ilyen módon a tiltott is lehetett tűrt. A hazai és a nyugati magyar költészet tekintetében tehát voltak átmenetek, de egyszerre két helyen élni mégsem lehetett, és ez szerintem meghatározó volt.

Magam 17 év után 1973-ban látogattam vissza először Magyarországra. Csak pár napra, és az amerikai állapolgárság menlevelével. Néhány akkor ellenzékben lévő baráttal, ismerőssel találkoztam, ahogyan az évek során később is. Elsősorban olyanokkal, akikkel kint ismerkedtem meg, Berlinben, Washingtonban és a Magyar Műhely találkozóin Marlyban vagy Hadersdorf104