Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11-12. szám - Mánta György: Szajkótoll a súgólyukban

most csinálnom.

Már nem emlékszem, hogy mitől táltosodtam meg. Jobb ötlet híján tenyeremmel az asztalra vágtam, azután teli torokból ráüvöltöttem Bettire, hogy: „Kuss!”

A váratlan fordulatra a nézőtéren is, a színpadon is halálos csend teremtődött. „Óriási vagy, Mánta! Zseniális”, hangzott a fogas mögül. „Kezdj hozzá!”

Nem kérettem magamat, hanem azon nyomban hozzákezdtem a monológhoz. Ahogy mondatról mondatra haladtam a szövegben, hangsúlyt hangsúlyra vetve, a légkör egyszeriben megváltozott. A vendégek többé nem a botrányon kacagtak, hanem Zsoli fordulatos, szellemes mondandóján, többször is tapssal jutalmazva egy-egy sziporkázó ötletet. Életemben először, s minden bizonnyal utoljára éreztem, hogy seregnyi ember „van a kezem között”.

De nem szaporítom a szót. Az Autoradarmagnetokatalogizátor fergeteges sikerrel fejeződött be, igaz, ebben Betti „magánszáma” is szerepet játszott. A tapsorkánban Zsoli megjelent a dobogón, majd kezét a vállamra téve, velem együtt mély meghajlással köszönte meg az elismerést.

Az ötletes komédia akkora visszhangra lelt, hogy a Műegyetem könyvtárában, mint afféle közkívánatra meghívott vendégjátékot, ugyancsak be kellett mutatnunk, ott már a színjózan Bettivel.

Zsoli elképzelései ezen a megismételt előadáson valósultak meg a maguk teljességében, talán még nagyobb tetszést aratva, mint otthon, a Hírlaptárban. Eredeti humorát és találékony szellemességét itt ugyanis nem tördelték fel, ahogy nem is zagyválták össze a részeg Betti monológjai.

Az ’56-os forradalom után Zsoli is, én is búcsút mondtunk a könyvtárnak, így a mindennapos együttlét megszakadt köztünk. A későbbiekben már csak hébe-hóba láttuk viszont egymást, többnyire a Lukács fürdő valamelyik medencéjében.

Doboz III.

72