Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11-12. szám - Franciska Major-Čurkovič: Ősz az Adrián
A költőt gyermekkora óta foglalkoztatta a tenger, sok magyar költőhöz és íróhoz hasonlóan, ő is megörökítette a tenger megpillantásának élményét. Trieszt előtt című, 1933-ban (1924-ben utazott Triesztbe, ekkor látta először a tengert), írt versében a „nagy kékség” emlékképként jelenik meg a szeme előtt, miközben villamoson utazik Budáról Pestre. Az abbáziai nyaralás olyan nyugodt időszak volt, amikor az ihlet perceiben a múzsa meglátogathatta a tenger hullámai ringatta hajón utazó vagy a parton fekvő költőt. Ez az oka annak, hogy csakis ekkor születtek az első igazi, közvetlenül a tenger ihlette versek, a Tengeren és az Ősz az Adrián. A Tengeren című vers hat versszakból áll. Első két szakaszában a hajó fedélzetén utazó költő csak a tenger és az ég kékségét észleli. A költészetben gyakran találkozunk ennek a felismerésnek a megörökítésével. A kék szín itt is összekapcsolja a tengert és az eget, a kettő egybefolyik, majd helyet cserél, a kékség azonban nem válik egyhangúvá, a messzi, mozdulatlan ég tengerként hullámozni kezd, a víz az eget visszatükrözve a magasba lendül, ezzel dinamikussá válik a kép, a két felület váltakozva visszatükrözi egymás tükörképét, a kékségbe belevegyül a napfény ragyogása, és ezt a ragyogást is megsokszorozza a tükrözés és tükröződés. Ezt a hatást csak tükörsima felület biztosíthatja, s a tenger felületének nagyságát figyelembe véve ez adott is, mindamellett, hogy a víz mozog is, mert „suhog” és „csobog”. Ezt a csodálatos állapotot a mennyországként is meg lehetne élni, amint azt már az első versszakban bátortalanul megjegyzi. A harmadik versszak utolsó két sorában a fenyegető emberi sötétség már csak megszűnése pillanatában jelenik meg, a negyedik versszak első két sora pedig a lelkiállapotát ábrázolja: felszabadulását a sötétség nyomasztó hatása alól a „könnyű” szó háromszoros ismétlése hangsúlyozza. Szerkezetileg ez a vers tengelye, egyben a csúcsa is. A következő két sor, a megváltó szépség előtti tisztelgés már ereszkedő hangulatú. Avers kezdő szakaszát ismétli meg az ötödik versszak. Csak annyiban — a harmadik sorban - különbözik, amennyi szükséges ahhoz, hogy visszavezessen bennünket a valósághoz - a hajó motorjának morajlása által. A második versszakbeli és a tenger egybefolyó, mosó, tisztító kéksége itt már a helyére került - ott a felfordult természet a zaklatott lelkiállapotot tükrözte -, most, a gyógyultság állapotában helyreállt a természet rendje is: az ég lent, a víz fönt, az emberi sötétség távol, a megkönnyebbülés közel. Az utolsó néhány sor a visszatérő életörömnek ad hangot. Noha a vers kiváltó oka a fiumei hajóút, és ezt igazolja a költemény kezdő képe is, mégis arra kell következtetnünk, hogy az indító kép után a verset a napok óta felhalmozódó tenger-élmény határozza meg. A hajón utazó költő az emberek sokaságában nyilvánvalóan nem élhetett át olyan intim hangulatot, amely a verset ilyen irányba terelhette volna. A Tengeren című vers valóságos élményforrásának az előző napok alaphelyzetének kellett lennie, amelyet pár nap múlva az Ősz az Adrián című versében is leír. Mindkét versben ott lappanganak a fürdés és napozás órái, amikor átengedi testét és lelkét a víz, a napfény jótékony hatásának. Az Ósz az Adrián kizárólag ezt az élményt rögzíti. A vers ugyancsak hat versszakból áll. Az elsőben a konkrét szituáció jelenik meg: a tenger partján fekvő ember és a verset uraló két természeti elem: a víz és a nap. A második és harmadik versszakban a vers 60
