Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11-12. szám - Réthy Zsolt: Véletlen séták

rét hajtva a zsebébe csúsztatta. Nem tudni, miért hordott magával rekeszes táskát, még kevésbé azt, hogy mivel tömte meg. Kellemesen érezte magát, amíg meg nem itta az első korsó sört.

Attól kezdve csupán a mérhetetlen üresség maradt, ami elől folyvást menekült.

Mire hazaér, a bácsi eltünteti a befőttesüveget a magokkal együtt, és visszahúzódik a garzonjába. A fiú írni kezdett.

„A Király utcában változatlanul ott árválkodott a lábnyom. Eg)’ félreeső helyen — távol a kandeláberek fény köreinek metszésétől - várta, hog a bűnügyi technikus kiöntse ismeretlen, élénk narancsszínű anyaggal. ”

Örült volna, ha ott ül a lány vele szemben. De csak egy lecsúszott párt- titkárszerű alak támasztotta a pultot, szegycsontig érő nyakkendőben és szögletes aktatáskával a lábánál.

„Borzalmas! Minden írásodban meghal valaki.

Nem ez a világ legtennészetesebh dolga? Fél év, mire megjelenik eg novella, érvelt a fiú, mert nem jutott jobb az eszébe. Azalatt hányán halnak meg szerinted?

Mondtam, hog nem szeretem a kitalált történeteket, vonta meg a vállát a lány. ”

Sötétedett. A buszmegállóban állt egy törékeny alak. Csak a sziluettjét lehetett látni, meg egy szokatlan alakú esernyőt (akár egy japán legyező). Lehetne a lány is, gondolta. Nem mert odamenni, inkább gyalog indult haza.

Falitárgy

49