Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11-12. szám - Prágai Tamás: Az átváltozás (4. befejező rész)

hogy mire vágyik az ember: hátha útmutatást kapunk ebből a Gondviselő akaratára vonatkozóan. A küldöttek eljutnak Esztergomba, Dorogra és Budára. Megcsömörlenek a szenvedéstől és fájdalomtól, és visszatérnek a hegyre.

A Tornyos-hegynek nincs története.

A meditáció, az elmélyülés nem vagy nehezen elmondható. „Most nagyon előbbre jutottam” - bólogat az egyik; de ha megkérdezed, „miben?”, elhallgat. „Ma megértettem az anyámat”, mondja a másik. „Mondd el.” „Úgysem értenéd.” A felismerések önmagunkhoz vezetnek vissza; önmagát pedig senki sem tudja megosztani. Nem tudom, mért éppen ma éjjel láttam ezt az álmot; ma éjjel, mielőtt az idegen sárga dossziéját megkaptam:

„Lépcsők. Általános, pettyes műkő, ’legyes minta’. Valaki közeledik, tompán kopog a lábbelije. Hatalmas, faragott kőlapok, az egyik repedésben szokatlan módon néhány szál fű.

Ez semmiképpen sem a lépcsőház, ahol Ágnes után szaladtam az imént.

Meszes, köves táj vakító fényben. A kőlap hatalmas méretű lépcsősorban folytatódik. Mediterrán táj, kiégett füvek, ciprusok. A távolban hegyoldal, sziklatemplom. Rekkenő, szellő nem járta levegő. A lépcsősor meredeken emelkedik.

Döcögve kapaszkodom felfelé a lépcsősoron: a nagy kőlapok mintha inognának.

Külön-külön, egyenként látom a kőlapokat, mintha lebegnének, csúszkálnának egymáson. A sziklalépcsők papírlap-könnyűek: átforgatjuk őket, ahogy egy óriási könyv lapjait szokás.

A lépcsősor tetején emelvény, három ’lefüggönyözött’ alak. A fejükön köny- nyű, áttetsző fátyol. Mintha oltár előtt állnának; de a kőlap üres. Mögöttük a sziklatemplom, ahogy az imént messziről láttuk.

A lefátyolozott alakoktól néhány lépésre megállók.

Tücskök. Hangos, mediterrán tücsökcirip.

Ismeretlen hang, hátulról.- Ha helyesen választasz, megnyílik előtted az igaz élet. Ha hamisan választasz, visszajutsz oda, ahonnan jöttél.- De hát honnan jöttem?- Nem volt kérdezni. Mondani kell:... Választani kell. Melyiküket akarod: őt... őt...vagy őt...? (A három lefüggönyözött alak egyenként meghajol.)- Honnan tudjam, hogy...- Nem volt kérdezni. Túl sokat kérdezel, keveset hallgatsz. Mondták nekem, hogy keveset hallgatsz: nem hittem. Harmadszor próbállak megmenteni. Ember vagy, ez a bökkenő. Nyugodtan beszélhetek, el fogod felejteni. Tudod mit: unom. Rám lőcsölték a megváltásodat, lenne jobb dolgom pedig. Csocsó. Például. Rászoktam. Korábban ott volt a sakk, de Woland mostanában megver. Amint kimondod, hogy „jobb” vagy „bal”, én megkönnyebbülök, te pedig ugyanott leszel, ahol vagy. Igyekezz. Mit veszítesz? Legyél már hozzám te is egy kicsit jó.

29