Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11-12. szám - Prágai Tamás: Az átváltozás (4. befejező rész)

A Törvény nem az embertől származik, hanem az Istentől. De az ember találékony lény: ki tudja, mit ki nem fundál. Ellene mondjunk-e ennek? Távol legyen. A közösség maga alkossa Törvényeit, mindazt, amit helyesnek gondol, és magát azokhoz tartsa; de a Törvényt ne úgy találja meg, mint egy papírlapot, melyre tetszésünk szerint írunk, felvesszük aztán elejtjük; hanem ahogy a kerek követ, melyet a természet évmilliók alatt koptatott simára.

Eleinte két Törvényt határozunk meg.

Az első az, hogy a Törvényeket az Elöljárók hozzák. Csak az a törvény érvényes, melyben minden Elöljáró jó-érzése benne-foglaltatik.

Másodszor: aki a Toronyban él, annak részt kell vennie a három imán, hogy részesüljön a felkelő, az álló és a lenyugvó nap áldozatában. A Fényhozó három arcát ebben ismerjük fel. Nem a Napot imádjuk, hanem a Magasságos Arcát a Napban. Másban nem kell részesednie; kedve szerint munkálkodhatik és elmélkedhetik; és tapasztaljuk, hogy ez jó. Sokan jönnek azok közül, akik tanulni akarnak; olyanok is, akik megvilágosodtak, és ismerik az utat, amelyen járunk; olyanok is, akik velünk együtt lépnek erre az útra.

Életünk túlságosan érdekessé válik ahhoz, hogy ismeretlenségben maradjon. Ebben az időben árasztanak el a kritikusok és a rajongók. Az aranykort onnantól számítjuk, hogy elmaradnak a kritikusok és a rajongók.

Hordalékokból építkezünk. A mi nemzedékünknek ez maradt, a hordalékok fölkutatása. Követ bőségesen találtunk az építkezéshez: a Tornyos-hegyet vastagon borítja az igen kemény, sötétszürke kőzet törmeléke. A táj hordalékait használjuk fel. A szentélyhez és a lakóhelyekhez használatos követ nem faragjuk meg. Nehezebb faragatlan kővel dolgozni, próbára teszi az ember állhatatosságát. Sokakat elkedvetlenít, hogy bele kell nyugodni a megváltoz- tathatatlanba. A faragatlan követ nem mi illesztjük a falba, maga keresi meg a helyét. Helyes felismeréseink az építkezéssel kezdődnek, és az életvitel szabályozásában mélyülnek el. Építkezés közben ismerjük fel, hogyan kell munkálkodnunk saját fenntartásunkon.

Vizet a távoli forrásokból hordunk. Megnyilatkozás: ahogy a kő megnyilatkozik, hogy utat engedjen a víznek. Vízszükségletünkről egy ember kényelmesen gondoskodhat: két rúdra akasztott cserép csobolyóval a vállán napjában többször megteszi a kimerítő utat a hegy aljában csörgedező forrásoktól a táborig. Ételünkkel nem törődünk, táplálkozásunkat a gondviselésre bízzuk. Ennek ellenére viszonylag ritkán éhezünk. Vállalkozásunknak híre terjed a környező falvakban, a hír áttalpal Szentendréig, Esztergomig: egyes családok kötelező heti feladatukká teszik táplálásunkat. Az erdő is megkínál ajándékaival: gombával, szederrel, teának való gyógynövénnyel.

Haldokló őz akad az utamba: puskatalálat érte. Meg kell szabadítanom szenvedéseitől. Úgy döntünk, elfogadjuk táplálékul, amit a gondviselés utunkba ad.

27