Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Sípos Dávid: "csend a szavak labirintuságan", Géczi János: Részkarc
SÍPOS DÁVID „csend a szavak labirintusában" GÉCZI IÁN0S: RÉSZKARC „Kétségtelen: létezésem egyetlen formája - a versírás” vallja magáról egy helyen Géczi János, (1954) akinek a közelmúltban jelent meg Részkarc című verses válogatásgyűjteménye, mely ugyancsak jelzi, mennyire igaz is az idézett állítás. A válogatás (mely már nem az első a költő életművében!) tíz korábban megjelent kötetének mintegy nyolcvankilenc versét tartalmazza. A kötetbe foglalt versek íve Géczi 1983-tól kezdődő költői pályafutásától, a Léghajó és nehezéke kötettől egészen a 2002-ben megjelent A visszavont tekintet kötetig terjed. A gyűjteményből kimaradtak Géczi sajátos technikával megalkotott képversei, gyerekversei és hosszúversei, viszont belekerült a Versek (1996) válogatásból öt vers, köztük a Részkarcok című is, mely talán e kötet címadó verse is. A kötet alkalmán, mintegy összegezhető tehát Géczi eddigi költői életműve. A monostorpályi születésű (mára veszprémi) kutatóbiológus írói pályafutása a nagy érdeklődést és sikert kiváltott Vadnarancsok I. (1982) irodalmi-szociográfiai prózakötettel indult, majd meglepetésre verseskötettel folytatódott, s mind a mai napig jellemzi a műfaji sokszínűség, az önkifejezés különböző formáinak bátor próbálgatása. Géczi költő-írói eljárásait, technikáját már a kezdetektől jellemzi a neoavantgárd alkotók, hagyományokkal még az avantgárdnál is radikálisabban szakítani vágyó, formabontó és kísérletező attitűdje. A Géczi-féle, ’70-es években induló nemzedék (vagy „arctalanokénak nevezett írói csoport) vált a magyar neoavantgárd művészet és korszak legmarkánsabb kifejezőjévé. Az irányzat zászlaját legtovább (napjainkig is) vivő Géczi, nem engedve a negyvennyolcból, hűségesen folytatja irodalmi kísérleteit, valamint szándékát, hogy a művészet a műélvező bevonásával totális aktussá válhasson. A Részkarc kötet is jelzi ezt az állandósuló magatartást, melyet nemzedéktársai, mintha már felülbírálni, elhagyni látszanának. Pályatársainak magatartását egyfajta klasszicizálódás, letisztulás, halkabbá válás jellemzi, a (neo)avantgárd- hoz képest. Géczi, velük szemben nem adta fel az avantgárd formabontó eszközeit, kísérletező attitűdjét. A Részkarc köteten jól végigkísérhető miként próbálja ki a kísérletező, helyenként formabontó irodalmi lehetőségeket, melyeknek nagy része teljesen eredeti Géczi-ötlet. így például a nyelv jelszerűségének hangsúlyozása grafikai szimbólumok segítségével, vagy az idegen, latin nyelvű tudományos kifejezések beépítése verses szövegeibe, vagy a megszokott lírai témák (és formák) teljes félretétele és újak kidolgozása, mind-mind egyedüli és eredeti kísérletek a magyar irodalomban. Ekként őrzi mindmáig a ’70- es évek végének hagyományát, a hagyomány ellenességet. Hagyományőrzése nem statikus állapot, mert mindig van elmozdulás, új ötlet, az eredeti irány mentén. Bírálói ezért hirdetnek ítéletet felette, rajongói pedig éppen ezért kedvelik. 62
