Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10-11. szám - Szemadám Görgy: Tájkép magányos alakkal és csontokkal

Mert a csont nem csupán a test bomlása utáni állapotot, a pusztulást, a halált asszociálja, hanem lévén a test legkevésbé romlékony része, ambivalens módon a halál utáni továbblétezést is. Talán ezzel függ össze, hogy a csontvelőd: sok népnél a lélek lakhelyeként tartják számon.

Az ószövetségi Ezékielnél olvashatjuk: „Ezt üzeni az Ur, az Isten a csontoknak: Nézzétek, éltető leheletet adok belétek és megelevenedtek”. (Ez, 37,5)

A magyar táltosok és szibériai sámánok szükségszerűen meglévő fölös csontjai is arra utalhatnak, hogy ezeknek az embereknek a lélekereje erősebb vagy több, mint a többieké.

Egyes szibériai népek óvakodnak az elejtett nagyvadak csontjainak összetörésétől, mert ezzel megölnék a bennük rejtező lelket, és ezzel meggátolnák ezen állatok továbbszaporodását.

A germánok Thór istene pedig a mítosz szerint arra is képes volt, hogy a kocsiját húzó két bakkecskét leölje, húsukkal megvendégelje barátait, majd az állatok sértetlen bőréből és csontjaiból újra életre keltse őket. Jellemző momentum, hogy Thór kérése ellenére az egyik szereplő az ízletes csontvelőért felhasítja az egyik csontot, s ezért az egyik bakkecske sántán kel életre.

Az állat életerejének megőrzésével függ össze az ószövetségi tiltás is, mely tiltotta a húsvéti bárány csontjainak összetörését. (Kiv, 12,46) Az újszövetségi Húsvéti Bárány, Krisztus lábszárcsontjait sem törték össze az írás szerint (Jn, 19,31-37), míg a mellette megfeszített két latorral megtették ezt.

A csontok tisztelete - bármily pogány momentumnak is tűnik - a keresztény középkorban sosem látott módon kapott új értelmet, mint ereklyekultusz.

Az ember csontjainak összessége — az emberi csontváz - megszemélyesítése középkori ábrázolásokon ambivalens szimbolikát takar, mert nem pusztán az emberi test romlandóságára, de egyúttal a lélek halhatatlanságára is utal, mint ahogyan arra már fentebb is utaltam. Az úgynevezett „haláltánc-ábrázolások” groteszk élettelisége is a halál ténye mögé mutat, ahol az élet ciklikusságába vetett hit, az új életre születés, az újjászületés eszméje rejlik.

Nos, valami ehhez hasonló mágiát űznek Péterfy László itt kiállított művei is, ezek az új élettel telített, másfajta létre varázsolt állatcsont-figurák, amelyek korábbi műveihez hasonlóan a magasba, a spirituális létezésbe vágynak.

Megelevenítésük csak olyan reménytelenül -korszerűtlen és korszerűtlen embernek sikerülhet, aki egy kicsit még mindig érzi az őt körülvevő természet már-már utolsókat ziháló lélegzetének ritmusát, és aki művész-felmenői közt tudhat olyan lényeket, mint amilyen például a Kalevala szampót ácsoló Ilma- rinen kovácsa volt.

92