Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10-11. szám - Tornai József: Villámsújtotta kor (részletek az esszékötetből)
a TORNAI JÓZSEF Villámsújtotta kor (részletek az esszékötetből) A NUKLEÁRIS VERS (GIUSEPPE UNGARETTI: MÉRTÉK ÉS TITOK) Ezt a verset olvastam először Ungarettitől: Mint ez a kő a San Michelén olyan hideg olyan kiszáradt olyan dacos olyan tökéletesen élettelen Mint ez a kő olyan a sírásom senki se látja Élettel törlesztjiik a halált. „Come questa pietra” - ha jól emlékszem az olasz eredetire. Akkor azt gondoltam: nem kell, de nem is érdemes több verset megismerni ettől a különleges, nagy költőtől. De aztán következett a még nagyobb szíven-ütés, a világhírű kétsoros, az abszolút lefordíthatatlan, mint A vándor éj dala (Wanderers Nachtlied): M’illumino d’immenso. A Reggel s számtalan, reménytelen magyar változata: a „Megvilágosodom a végtelentől”, az „Átvilágít a mindenség” meg a többi. Ez a nukleáris vers, a tovább nem bontható részecskék mélye. Minden fordítás lehetetlen, ügyetlen, egyoldalú. A csupa latinból származó olasz szó egyszerűbb s egyben többszörösen átvittebb jelentésű, mint a túlságosan konkrét s csak egyfélét kifejező magyar szöveg. Ráadásul ezzel a két sorral (amely egyúttal s valójában két szó, ha a járulékokat nem számítjuk) mélyen benne vagyunk Ungaretti világában. Vág)? inkább világszemléletében, világérzetében. Ez a költészet nem szól másról, csak arról a metafizikai lehetetlenségről, hogy a szerencsétlen véges lény (ez a kreatúra, mert Ungaretti hisz a teremtésben, tehát teremtménynek tekin60
