Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10-11. szám - Kántor Zsolt versei
Egy csipetnyi fahéj „Mikor a sötét gondok hangja hallgat”, Másfelől pedig időm csupa bogáncs: Szép éveim gubancos szövedéke E bonthatatlan és fölfejthetetlen Fonál lüktetve-hullámozva szaggat. Lemegyek a TE+ÉN italboltba. Velem kapcsolatban ördögi tervek Törnek derékbe. Derékba. S mikor a hajnal, a Nappal rolója Lezuhan nagy csörömpöléssel, Nem bírja a megbocsátást ésszel, Kit a tegnap haragja forgat. Az ember képzeletben a múltat rója. Vár a tenger, rengeteg a bója. Köss ki, Csóka! Kis vers, fülek kapcsán Most ragok, füvek peregnek fülemre, Ahogy elképzelem a nagy Beszédet, Amiből, mint Nyelv, kinézek. Ez a kert míves, cizellált büszkeség, Anyag megy át Benne savba, érzelembe, Átvált a szó énbe, értelembe. Filézem, csöcsörészem, amit kihalásztam Hülye hálóm, az elme, visszabeszél. Nagy Ho-hó, Horgász a Szél. A Lélek, Károli Gazsi Szelleme int, legyint, Fülét mutatja, ömlik a vér belőle. Ez az Idő, mondja. Lőre. Mint egy gombócot, gyúrom a számat, Gyere ki belőlem, céda óda. Démon vagy, ócska. 50
