Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10-11. szám - András Sándor: A tetem-totem rejtélye, avagy Sherlock Holmes tlingitek földjén (Egy regény két fejezete)

se cél, se eszköz: illetve egybeesik a kettő, mint a műalkotásoknál; maga a cselekvés kell neki, nagyobb összefüggés nélkül. Úgy éli ki magát.- Ügy gondolja - ütöttem fel a fejem, mert újnak tűnt, amit mondott -, hogy Frank esetében a gyilkosságnak meg annak a módnak, ahogyan végrehajtották, nem volt semmi köze egymáshoz?- Talán nem. Ha felbérelt emberek tették, a gyilkosság talán egy dolog volt, csak arra kaptak megbízást, azt viszont, amit a tetemmel csináltak, tehették a maguk szakállára is, elszórakoztak vele; jó tréfa volt, esetleg csínytevés. A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni, ha nem félnek.- És mi az, hogy határeset - kérdezte Willie -, minek a határáról van szó?

Meg kell vallanom, én is kíváncsi voltam, nem értettem igazán, miről beszél

ez a messziről jött ember. Csak azt éreztem gyakran, amikor vele voltam, hogy sok tekintetben jön messziről, nemcsak a mérföldek tekintetében. Igazán még azt se tudtam, mi az, hogy nárcisztikus, valami derengett, hogy olyan ember, aki tetszik magának, el van telve magával. De most egyszerre Frank meggyilkolásával hozta kapcsolatba, miért?- Nézzék, aki gyilkol, vagy hirtelen felindulásból teszi, dühből, félelemből vagy pedig minden felismerhető provokáció nélkül, ahogyan mondani szokták, „hidegen”, „minden érzés nélkül” öl, és van ilyen is, parancsba kapja és végrehajtja a parancsot. Az én tapasztalatom szerint még ezeknek jó része is érez valamit, megvetést, bosszúságot, undort, és ez mind az együttérzés hiányával van kapcsolatban. Az ilyen gyilkosokkal mindig van valami baj, de a baj lehet neurózis, olyasmi, amivel pszichikai kezeléssel többé-kevésbé segíteni lehet, a pszichózison viszont már nem, egyeseknél, a skizofréneknél gyógyszerrel lehet csak valamit tenni, másoknál azzal sem. Az mondják határesetnek, aki átátbillen a pszichózisba, adott helyzetekben, meghatározott körülmények között. „Neurózis“, „pszichózis“, ezek csak olyan szavak, a lényeg az, hogy vannak, akik nem ártanak szándékosan senkinek, legfeljebb maguknak, vannak, akik előszeretettel ártanak, és ezt tudják is, és vannak, akik nem is tudják igazán, hogy mit csinálnak, ezeket mondják őrülteknek, klinikailag őrülteknek.

Közben odaértünk Greg Mill háza elé, ahol Flolmes úr szállása volt. Még magyarázott egy keveset, aztán mondta, bemegy kis időre, pihenni akart. Úgy éreztem, egyedül akart maradni, és ezt nagyon is megértettem. Nekem is gyakran van rá szükségem. Nem jöttem ugyan messziről, de van, amikor messzire szeretnék menni, nem a Földön, bár olykor fel-feltámad bennem az utazhatnék, gondolom, milyen érdekes lehet Japánban, hanem emlékeimben vagy gondolataimban. Most is ilyen idő volt, az a gondolat, hogy valaki parancsra gyilkol, és attól egészen függetlenül mészárol, nagyon beletalált a lel- kembe, magam is fel akartam dolgozni a begyűjtött részletek lehetséges összefüggéseit. Tőlem annyira idegen volt az ilyesmi, az eszelős vérengzés, amiről csak hallottam, meg amiket filmekben láttam, például a /lelter-Skelterhtn, és mégis, valamiért vonzódtam hozzá, el-elmentem az olyan filmekhez, megnéztem őket a tévén. Most megint eszembe jutott, vajon miért, miért vagyok vele így. Azért vonz, mert nem értem, vagy azért nem értem, mert nem is akarom érteni, ami vonz.

48