Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - "Ördög már veletek" - Nagy Gábor: "... a világ képeiben mi vagyunk" A Nagy László-líra korszerűségéről
jelentős alkotójának életművével. Az archaikus remitologizáció elsődleges forrása persze Nagy László számára sem a világirodalom, hanem - miként Bartók Bélánál is - a folklór archaikus rétegei. Jánosi Zoltán arra is rámutat, hogy e szempontból is első és egyedülálló a magyar lírában Nagy László műve. Bár támaszkodhat néhány elődje, elsősorban Csokonai, Petőfi, Arany, Ady, József Attila, Erdélyi József és Sinka István eredményeire, nála valósul meg az a hármasság, amely a legszűkebb értelemben vett „bartókiság” lényege: archaikus mítosz, történeti látásmód és korvalóság ötvözete.1’ 4 Mivel a Nagy László-i poétikában minden az archaikus mítoszi világrend koordinátái között ábrázoltatik14, kevesebb tér jut a történelmi konkrétumoknak. Az viszont vaskos tévedés, amely teljesen eltagadja tőle a konkrétumokra is bontható korábrázolás érvényét.1' Görömbei András részletesen taglalta ennek az állításnak a képtelenségét, sorolva Nagy László korai és későbbi verseinek konkrét korvonatkozásait a Rajk-pertől 1956-on át a kádári időkig.16 Találomra hadd kapcsoljak ezekhez csak néhány idézetet. A Búcsúzik a lovacska című hosszúvers a „forgódó tankok” mellett a kor tiltott jelképét is versbe idézi: „e pörben / alvadt-vér kokárda a szám”. Hasonló jellegű az Elhúllt bolondok nyomán e képe: „a zászló / a veszejtők lábain kapca”. A Vállatnon bárányos éggel című versben „harckocsi ront harmonikára”, a Menyegzőben „revolvertáska- kezek” és „harckocsikupola-fejek” vegyülnek el a kezek és fejek seregében. A történelmi látásmód Nagy Lászlónál elsősorban a példaként megjelölhető elődök felmutatásában nyilvánul meg. Jönnek utána költők, akik szélesebben merítenek a magyar történelem évszázadaiból - mint Baka István, Nagy Gáspár, Vári Fábián László -, de ők is és a nemzeti sorskérdésekkcl számot vető alkotók mindegyike Nagy László utáninak, Nagy László követőjének tekinthető, amikor saját szellemi holdudvaruk megrajzolásakor a magyar irodalom és szellemi élet nagyjait elevenítik meg. E portréversekben a költő példaképeit — mint Alexa Károly megállapította kritikájában - „mindig a történelmileg hiteles morál és az önmagán túlmutató forma választja ki. Bartók a képmutatás, Csontváiy, Krúdy és Tamási emléke a fojtó középszer leleplezésében lett társa, Csokonai, Berzsenyi, Petőfi és József Attila műve a szigorú erkölcsi normák hirdetéséhez segítség, Nagy Lajos és Fe- renczy Béni az emberarcú tisztaság modelljei.”1, A portréversek történeti dimenziójának egyik legfontosabb összetevője - mint Görömbei András rámutatott - a (többnyire kaotikusnak, álságosnak, kisszerűnek ábrázolt) jelenkorral való szembesítés. „A jelenben oly sokszor eltaposott, háttérbe nyomott erkölcsiség kap elégtételt az időtől és a vitathatatlan értékű művészi példától, párhuzamtól. A mű hiteléért önmagát is elemésztő, feláldozó művészt és embert igazolja történelmi távlatban is, s főként az egyetemesség mértéke szerint.”18 E portréversek - részben az archaikus remitologizácó koncepciójából eredő 30
