Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - Buji Ferenc: Az egység krisztusi értelme

ellenetek, az veletek gyűjt.”). E kijelentés igazságának azonban van egy ki nem mondott feltétele, ami éppen e mondat párja: Aki nincs ellenünk, az velünk van, de csak akkor, ha Krisztus mellett dönt. Mert hiszen ha nem dönt Krisztus mellett, akkor ellene dönt, s ha ellene dönt, hogyan is haladhatna párhuzamos úton az Emberfia tanítványaival? Míg tehát Krisztus önmaga vonatkozásában megköveteli a mellette való döntést, tanítványai vonatkozásában ezt nem követeli meg, csupán az ellenük való döntés hiányát: Aki nincs ellenetek, de velem van, az valójában veletek van.

E jézusi mondás tehát szinte kiált azért, hogy ökumenikus összefüggésben értelmezzük, s hogy az öku-me-né eszméjét reá alapozzuk. Ha pedig e kijelentés kontextusát vizsgáljuk, akkor még nyilvánvalóbbá válik ökumenikus jellege: ,János vette át a szót: »Mester - mondta -, láttunk egy embert, aki ördögöt űzött a nevedben, de megtiltottuk neki, men nem követ téged velünk.« Jézus így válaszolt: »Ne tiltsátok meg! Mert aki nincs ellenetek, az veletek van.«” Ezúttal tehát Krisztus tanítványai éppen egy olyan emberrel szemben akartak föllépni, aki ugyan elkötelezte magát mesterük mellett, de tőlük, vagyis a „hivatalos” tanítványok csoportjától távol tartotta magát, és saját útját járta. Az Emberfia válaszából azonban világosan kiderül, hogy egyáltalán nem tartja fontosnak a követői közötti formális egységet. Nem, ő azt tartja fontosnak és szükségesnek, hogy követó'i mellette döntsenek, és ne forduljanak szembe egymással.

Mindez - mint fentebb említettük - szinte tálcán kínálja az ökumenizmus megoldását. Ha ugyanis a különféle egyházak és/vagy felekezetek az ökumenét jézusi szellemben akarják megvalósítani, akkor nem formális egységre kell törekedniük, nem egyesülniük kell, hanem félretéve minden ellenségeskedést, fel kell ismerniük azt, hogy a közöttük lévő egység már létezik - „Krisztusban mint főben” (Ef 1:10). Az egységet tehát nem meg kell valósítani, hanem fel kell ismerni. Az egyházak ugyanis a krisztusi szemlélet számára nem attól egyek, hogy egy szervezetet alkotnak, hanem attól, hogy keresztények, vagyis hogy őt követik. Mert hiszen mi egyebet jelenthetne az egység az egyházak vonatkozásában: talán jogi, doktrinális, liturgikus, szervezeti vagy éppen gazdasági egységet? Nem, az Emberfia számára az egység pozitív feltétele az őmellette való döntés, negatív feltétele pedig a mellette döntők közötti ellenségeskedés hiánya.

Es itt derül fény arra, hogy miért nem hajlandók tudomást venni a teológusok és egyházi vezetők arról a két jézusi kijelentésről, amelyet e fejezet mottójául választottunk. E két mondás ugyanis az egységnek egy kimondottan spirituális és „bensőséges” értelmezését foglalja magában, s így az merőben ellentétes azzal a külsőleges és formális ökumenéértelmezéssel, amely a Főpapi imából kiolvasható, s amely - és itt érjük el a dolog lényegét - egyszerűen egyházi adaptációja a világi ökumenikus-globalizációs folyamatnak. Hogy mi ez a „világi ökumenikus folyamat”? Nem más ez, mint amit mindenki úgy ismer, hogy „integráció” és „globalizáció”. A „globalizáció” és az „ökumenizmus” ráadásul szó szerint csaknem ugyanazt jelenti, csak míg az előbbi latin, az utóbbi görög eredetű kifejezés (oikumené: „a belakott föld egésze”). Az egyházak tehát a profán globalizációs „túlnyomásnak” engedve saját globalizációs törekvésüket is csak egy formális egység megvalósításaként értelmezik. Ilyen módon

4