Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Ablonczy László: A szellemhez kell a "Nemzeti"!

- (Kéziratok között lapozgat.) Itt van a maga írása is! Borzasztó boldog vagyok, hogy ezt leírta.1' De magukra én nem pocsékolom az életemet.- Kérdésemre válaszoljon, művész úr!- Mondja csak...! Jaj, de jó kérdés! (.Elmosolyodik.) Örülök neki. Köszönöm szépen! Az ember befejezi az előadást, bemegy az öltözőbe, és még mindig tapsolnak, akkor eljött az Isten. Ha nem tapsolnak, akkor nem jött el. Ma sem jött el. Mi komédiások az Istennel együtt csináljuk... - szóval velünk van. Miért ne lenne velünk, hát ő küldött le, hogy tegyük elviselhetővé az életet. Tökéletesen egyet akar velünk. Tudni kell, hogy ő mikor szól bele az életünkbe. Nagyon jó dolog élni, gyerekek!- Szoktál álmodni?- Szoktam, néha. Szerepekről? Nem. A gyerekkorral igen. A cigányérparti jövés-menésekről. Jópofa történetek. Szeretem magam, tulajdonképpen. (Órájára néz.) Induljunk haza! Hármat számolok: kettő! Induljunk, mert seggberúgnak otthon. (Papírjai között keresgél.)-Ady azt mondja, húsvéttalan nép vagyunk. Valóban?- Az az érzésem (hosszan maga elé meredve)...-, igen. Húsvét-talan, ünnep-te- len! Mindig attól függ, hogy milyen környezetbe kerültünk, milyen világban élünk. Borzasztó dolog... Nem lehet megfogalmazni, érted?- Az ország fele áruló volt, hogy a másik fele élni tudjon, mondtad beszélgetésünk elején. Bethlen Gábor alakítója bizonyára tudja, hogy a fejedelemnek Lippa várát oda kellett adnia, hogy Erdélyt megmentse. Egyszerre cselekedte a kettőt...-Jaj...!...! Legnagyobbjainknak heroikus kompromisszumokat kellett kötni ahhoz, hogy legalább élni tudjunk. Szörnyű banda vagyunk! Hármat számolok! Fél öt! Búcsúnóta: „...Olyan mindegy, mint szeretünk, /Olyan mindegy, csókunk mifajta, / Olyan közeli a Halál / S olyan nagyszerű győzni rajta.” (Integet.) Szervusz!- Nagy László az új évezred elé tekintve mondta: „Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókoltatom őket. Emberi szellemük, ha lesz, tudatom velük, üzenem: csak ennyit tehettem értük. ” És te mit üzensz?- Pontosan ezt folytatom. Ha még lesz emberi arcuk: ennyit tudtam (bal kézzel nyomatékosa) tenni értük egész életemmel. (Előre hajol) Ha lesz még emberi arcuk, legyenek boldogok, legyenek emberek (öklét összeszorítja), emberméltóságukat őrizzék meg!

Türelmetlenségét csendesíthettem volna, ha szerepeire terelem figyelmét. De nem színháztörténeti beszélgetésre kénem. Elmondhattam volna, hogy először ó't és a Nemzeti együttesét 1960 április végén a debreceni Csokonai Színházban láttam Gellert Endre megrendítő' Vány a bácsi-előadásában. Ma is látom Asztrovként fájdalmas búcsúját Jelena-Lukács Margittal. Hittem neki, hogy „belepusztul a tétlenségbe. ” Őszi, barna színben él az a negyedik felvonást; csengettyű is szól bennem; ahogyan hátid felveszi kabátját, és a bal oldali ajtón kimegy, s fogata visszhangozza távozását. Szonja-Mészáros Ági követi, majd a kezében kezében a világló gyertyával visszatér; „Elment” - mondta, s asztalra helyezte a mécsest.

Asztrov elment. Előtte még kortyintott, ahogyan Marina is bátorította; „Tehát, minden jót!” Vajon, megpihen-e, miként Szonya jövendölte még a harangocskák bű94