Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Tüskés Tibor: Mester és tanítvány

Egyébként kérlek, ne haragudj ezért a hosszadalmas fecsegésért, s ha olyan pécsiekkel találkozol, akiket ismerek (Csorba, Fábián Pista bácsi, Székely Júlia, a zenész), kérlek, add át nekik üdvözletemet.

Szeretettel köszönt:

Rónay György

Géppel írt, kézi aláírású levél, borítékban. Címzés: Tüskés Tibor főszer- kesztő. Pécs, Széchenyi tér 16. Jelenkor szerkesztősége. Feladó: Rónay [György]. Budapest, II., Mandula u. 36. Ajánlott.

Weöres Sanyi: Weöres Sándor (1913-1989) költő, műfordító, drámaíró. - Hernádi Gyula (1926- ): író. - Kardos László (1898-1987): irodalomtörténész, kritikus. - Pándi Pál (1926-1987): kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő. - Koczkás Sándor (1924-2000): irodalomtörténész, kritikus. - Szabolcsi Miklós (1921-2000): irodalomtörténész, kritikus. - Váci Mihály (1924-1970): költő. - Kéry László (1920-1992): irodalomtörténész, szerkesztő, kritikus. - Keszthelyi Zoltán (1909-1974): költő, műfordító. - Mátyás Ferenc (1911-1991): költő, író, szerkesztő. - Tolnai Gábor (1910-1990): irodalomtörténész, 1957-62- ben a Kortárs főszerkesztője. - Goda Gábor (1911-1996): író. - Goethével Itáliában: a tanulmány nem jelent meg a Jelenkorban. Kötetben: Rónay György': Fordítás közben. Magvető, Bp., 1968. - Csorba: Csorba Győző (1916-1995) költő, műfordító, szerkesztő. - Fábián Pista bácsi: Fábián István Rónay György levele után három hónapra, 1961. augusztus 4-én hunyt el Pécsett. - Székely Júlia (1906-1986): zongoraművész, író, 1952 és 1968 között a pécsi tanárképző főiskolán tanított.

6.

[Budapest], 1963. aug. 23.

Kedves Barátom,

Megkaptam leveledet, köszönöm, legkivált a hangja melegségét; megvallom, nagyon jólesett, a barátságod is, meg a jókívánságaid is. Persze azt, amit a javamra írsz, egy kicsit soknak érzem, még az ilyenkor szokványos szerénykedés nélkül is; igyekszem megtenni, ami tőlem telik, és nem mindig a legkönnyebb körülmények közt megtartani az irodalom és szellem tisztességét, s valami olyan légkört kialakítani magam körül, irodalmi kapcsolataimban, hogy ez a tisztesség érvényesüljön benne, valami olyasfajta humanitás, amire ma divat azt mondani, némi lenézéssel, hogy „polgári”, de ami szerény véleményem szerint a „szellem emberének” egyetlen lehetséges magatartása, ha valóban hű akar maradni „keble istenéhez”. Hogy ezt a szándékomat egyesek látják, érzik, méltányolják, s ebben a törekvésben osztoznak velem: - mondhatom, hogy egyik legnagyobb örömem is, elégtételem is. Nem akarok oktalanul hetven- kedni; de meggyőződésem, hogy ez a „humanizmus”, attól a perctől fogva, hogy hangot és helyet kaphatott, akár lapokban, akár az írószövetség életében, annak a Műfordítói Szakosztálynak a vezetőségében, amelyben sikerült többi négy társammal, köztük az elnök Gereblyéssel, olyan légkört teremtenünk, hogy abban csak a lényeges és „szakmai” dolgokról legyen - és volt - szó... - attól fogva, mondom, ez a hang és szó és magatartás végülis nem maradt némi hatás nélkül, és mindezt nem egyedül csak a saját személyemre mondom, ha42