Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Tüskés Tibor: Mester és tanítvány
lírát, Tóth Árpádot s társait. Ez azonban amilyen jó iskolának, olyan elavult hatásnak, kissé avas terminológiájával (sápatag varázs, kékarany vidék, stb.) s egyáltalán egész szerkesztésmódjával. S mi az, hogy „fanyar illatban száll a sós- hering”? Tágítania kell a körét, a költészet más területeit is meg kellene ismernie s kiszabadulnia az egyoldalúságból. Radanovics Károly: Az Esti táj jelentéktelen, az Impresszió jobb, utolsó sora kivételével; de ez is igénytelen. A fordítások elég csikorgók, nehézkesek, - névelő' elhagyások a forma kényszeréből, gyarló rímek, sánta ritmusok... Itt még igen sok gyakorlat kell! Boross Antal: A Köd jelentéktelen, a Vergilius megnemírt énekében ugyanaz a parnasszien, Tóth Árpádra, még inkább Juhász Gyulára valló hang, mint Lukács Ottónál. S a harmadik szakasz 1/2 sorában a rím nem rím! A végső strófa meg zavaros kissé, nem látni tisztán, melyik mondat melyikhez kapcsolódik, ami szonettban nem nagyon engedhető meg! A Vadcseresznyére ugyanez áll (a hatásról), s ilyesmit, mint „vadszőlő-fő” nem szabad leírni, a lehetetlen hangzás miatt. A következő kép rossz: a hernyó nem úgy rágja a falevelet, mint a rozsda, legföljebb az ősztől lehet rozsdás a levél. Aztán: vagy az élet hullik, vagy én hullom, de a kettő együtt: az élet hullik s engem lehullat - egy kicsit sok! Kovács József: Ez egész jó vers. A második szakasz harmadik sorában a belső rímet elengedném ezzel az ómódi „kába” szóval, a harmadikban viszont jó a belső rím. A második strófa különben egy kicsit erőltetett. De azt hiszem, ez a gyűjtemény legérettebb verse. Tőle is szívesen látnék mást is. Csak egy verse szaladt ki így, vagy van ennek több társa is? [Tüskés Tibor:] Velencei kirándulás. Az egész kicsit túl modern ízű ahhoz, hogy tizenhatodik századi legyen. Kicsit túl romantikus ezzel a gyilkossággal, kicsit túl kicsinált a képpel. Miért nem azt írja, amit lát, amit az életben is megfigyelhet; miért nem az élet „adatait” építi elbeszéléssé, az élet figuráit cselekménykeltő jellemekké? — Lápon virág. Nem éppen szerencsés téma. A megírás se túl valószínű. Az orvossal való beszélgetés, a jelenet az espressóban épp olyan kevéssé hiteles, mint aztán a betegen fekvő asszony gondolatai. Ki- agyaltnak hat. Megint csak azt mondom: abból indulni ki, azt rajzolni meg, építeni tovább, amit látunk, amivel találkozunk, ami az életben elénk kerül, amit megfigyelhetünk - s nem amit kitalálunk. Azt egyszóval, amihez közünk van. Mint Móricz például! Ha legközelebb Pestre kerül, előzőleg legjobb, ha lakásomra ír egy lapot: II. Mandula utca 36. Én akkor az Új Embernél üzenetet hagyok. Szeretettel üdvözlöm! RGY Géppel írt kézi aláírású levél, boríték nélkül. Az 1952-ben összeállított, gépiratos antológiában öten verssel, én elbeszéléssel szerepeltem. A hat szerzó' közül hárman - Boross Antal, Lukács Ottó és Radanovics Károly - a nagykanizsai gimnáziumban iskolatársaim voltak, néhány osztállyal alattam jártak. 37
