Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Tüskés Tibor: Mester és tanítvány

igen. De elsősorban tanulnia kell; s ez az a pont, ahol azok, akiknek ezt a tanácsot szoktam adni, öreg hülyének kezdenek minősíteni. De higgye meg, a novella rendkívül nehéz műfaj s meg kell tanulni. Hogyan? - főképp azzal, hogy sok novellát olvas, és már ezzel a tanuló szemmel, figyelve rá, hogy csinálja ez, hogy amaz. S hogy csinálja ez és amaz ezt és azt: egy jelenetet, egy fordulatot, egy indulat ábrázolását, és így tovább. Tudom, ez korlátolt akade- mizmusnak is tetszhetik türelmetlenebb szemekben; mindenesetre Maupassant, aki a világ egyik legnagyobb novella-mestere, szintén így tanult, nagyrészt Flaubert-tól. Más és fontos kérdés: kiket olvasson? Elsősorban olyanokat ajánlok, akiktől mesterségbeli téren a legtöbbet lehet tanulni. (Nem tudom, tud-e idegen nyelvet?) A magyarok közül okvetlenül jól kell ismernie mint novellistát Mikszáthot és Móriczot és Kosztolányit - ők hárman azt hiszem a legnagyobbak e műfajban. Mind a három hozzáférhető. Hasonlóan ajánlom Kaffka Margitot és Török Gyulát (Fehér virág, A halszemű három fia). Aztán, egy lépéssel közelebb a mi korunkhoz, - annak ellenére, hogy nem tartom igazán jó írónak, fölhívom a figyelmét, ha hozzájut, Nyíró' József „Kopjafák” című kötetére és Tamási Áron novelláira, (de itt olyan speciális, egyéni hangról és művészetről van szó, hogy közvetlen tanulásról nem lehet beszélni), azonfö- lül - kellő fenntartással, mert rengeteg benne az üres rutin és a halandzsa, - Márai Sándorra. Kodolányinak is vannak szép novellái. A korábbiakhoz még hozzáteszem Krúdy Gyulát: légkört érzékeltetni senki nem tud jobban nála. Egyébként (nem tudom, milyen szakos, azért írom ezt) könnyen tájékozódha- tik valami jobb irodalomtörténetből a modern magyar próza felől, a Szerb Antaléból, Várkonyi Nándoréból (mindkettőben bőven akad vitatható); magam is foglalkoztam a témával egy könyvben, ahol a tartalmi ismertetések bevezető részeiben akad érdemleges (A regény és az élet). - Külföldiek közül: Csehov, Maupassant a legjobb mesterek (persze Maupassant nem mindig a legmélyebb, de mesternek a legmesteribb). A két háború közt a Nyugat adott ki egy úgynevezett Dekameron-sorozatot (angol, francia, német, orosz, japán, stb.), ha hozzájut, érdemes forgatni: java novellái egy-egy modern irodalomnak, többnyire nagyon jó bevezető tanulmányokkal. Ez a lista persze korántsem teljes, de azt hiszem, a legfőbb nevek benne vannak.

Ismétlem: tudom, manapság nem igen divat a művészetben a tanulás, a mesterségtudás megszerzésének hangoztatása. „Úgy is néz ki.” De ahogy nem lehet valaki jó asztalos mesterségtudás nélkül, úgy nem lehet jó író sem. Pláne jó novellista! (A Vigilia is közöl újabban majdnem havonta külföldi novellát.)

Még valamit. A „katolikus” irodalomban és katolikus íróknál nagyon sokáig kísértett s volt kínos tehertétel az a nézet, hogy katolikus írónak, műnek okvetlen erkölcsileg tanulságosnak, építőnek, vagyis ahogy ezt értelmezték, erkölcsi tendenciájúnak kell lennie, erkölcsi oktatást kell tartalmaznia. Ez természetesen korlátolt és művészetellenes fölfogás. A műalkotásnak szépnek kell lennie: ez a rendje, hivatása, föladata. (Nem én mondom; Szent Tamás és alapján Maritain; ez utóbbi sok nagyon okos lapot szentel a dolognak Art et Scholastique című könyvében). Azért hangsúlyozom ezt, mert Önnél mintha volna némi hajlandóság esztétikum és morál ilyen összevegyítésére. Holott a műalkotásnak nem hogy úgy mondjam prédikálnia, szájbarágnia kell erkölcsi

35