Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Tüskés Tibor: Mester és tanítvány

„Mint |ézus asztalánál egykoron”

Derkovits Gyula (1894-1934): Utolsó vacsora, 1922

1.

[1951.]

Kedves Barátom,

Elolvastam a három novelláját. Legsikerültebbnek az „A mi utunk is” címűt érzem, kivéve a címét. Ha már a címnél vagyunk, egy másiké ez: „Te is megtennéd?” Mindkettő arra vall, hogy a novellával példázni vagy tanítani akar valamit; a címben sejteti a tanulságokat, az „alapeszmét”. Korántsem mondom, hogy egy novellának ne legyen erkölcsi tanulsága, valaminő alapeszméjének meg kell is lennie; csakhogy a tanulságot ne az író mondja ki, hanem az olvasó vonja le az írói ábrázolásból; az alapeszme lényege pedig az, hogy az író magában világosan és tisztán lássa, hogy mit akar mondani, ábrázolni, közölni. A pálos-novellában igazán mellékes, hogy ez az út a miénk is, vagy nem, az adott körülmények folytán; a lényeges az volna, hogy azt a bizonyos 16. századi sorsot ábrázolja, mutassa be, vetítse elénk - oly erőteljesen, hitelesen, mélyen, oly „rein menschlich” igazsággal, általános emberi érvénnyel, ebbe az egy esetbe annyira belevíve, ebben annyira érzékeltetve azt a bizonyos általános érvényűt, hogy aki olvassa, az aztán anélkül, hogy az író erre figyelmeztetné, önmagában

33