Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Tüskés Tibor: Mester és tanítvány

Az utolsó pesti tavaszon néhány egyetemista társammal kis antológiát állítottunk össze. A kéziratokat én gépeltem, és az antológiát én szerkesztettem. A füzet annyi példányban készült, ahány papírlap belefért az öreg, kölcsönkapott Remington írógépbe. Az antológiának hat szerzője volt, közülük négyen volt kanizsai diákok, iskolatársaim. Öten verssel, én novellával szerepeltem a kis gyűjteményben. Az antológia egyik példányát eljuttattam Rónay Györgynek, és róla véleményét kértem. Nagyjában abban az időben, amikor az antológiát elküldtem Rónaynak, Naplójába a következőket írta: „1952. augusztus 2. Újra Pesten; tegnap este érkeztünk haza. Egy nap híján éppen négy hetet töltöttünk lent Szárszón, s nem emlékszem rá, mikor volt utoljára ilyen jó nyarunk. Délután S. S.-nál, mert holnap utazik a Mátrába s meg kellett beszélnünk a szeptemberi számot. Mutatta új verseit...” (A naplórészletben Sík Sándorról van szó, valamint a Vigíliáról, amelynek szerkesztésében Rónay már ekkor részt vett.)

Rónay György levelét már első tanári állomáshelyemen, Dombóváron, a Gyár utcai albérletben olvastam.

A következő év nyarán házasságot kötöttem. Feleségem, aki kanizsai osztálytársam, majd egyetemista társam volt, ekkor már Pécsett tanított, ilyen indokkal kérhettem áthelyezésemet Tolnából a baranyai megyeszékhelyre. Személyes életem és kint a „világ”, a magyar politikai és társadalmi élet is nagyot változott. Márciusban meghalt Sztálin. Nagy Imre, az új magyar miniszterelnök meghirdeti az ún. „júniusi programot”. Fölszámolják a kitelepítettek alföldi táborait. A szellemi életben újszerű törekvések, új szemléletű művek jelentkeznek. Társbérletben lakunk, de boldogan vetem bele magamat az iskolai életbe. Magyar irodalmat és nyelvtant tanítok négy osztályban. Irodalmi szakkört vezetek. Megrendezem, és diákokkal előadjuk Vörösmarty Csongor és Tündijét. Irodalmi és történelmi dokumentumokat gyűjtöttünk, ezekből kiállításokat rendeztünk. 1954 óta a pécsi irodalmi folyóirat, a Dunántúl számait rendszeresen megvásároltam és olvastam. Amikor egy alkalommal tanítványaimmal a Szikra Nyomdába látogattunk, hogy a könyvkészítés „műhelytitkait” megismerjük, a szedőterem melletti helyiségben az egyik, bádoggal borított hosszú asztalon éppen a Dunántúl folyóirat 14. számát tördelte Kárpáti Tibor. Az ólomsorokból, a fordított betűkből ki tudtam olvasni Rónay György nevét. Kérésemre a tördelő levonatot adott az oldalról. Az ajándékba kapott levonaton Rónay Györgyi Kiskunságon járok című versének szövegét olvastam.

Ekkor már nem rossz, kócos novellákat írtam, hanem irodalomtörténeti témák foglalkoztattak. Az egyetemről kizárt, majd ismét fölvett évfolyamtársamnak Justh Zsigmondról megírtam a szakdolgozatát. Babits Mihály Pécs-élmé- nye foglalkoztatott, és tanítványaimmal Babits-dokumentumokat gyűjtöttünk, erről cikket írtam a helyi újságba, majd emléktáblával jelöltük meg Babits pécsi diákszobáját. Az irodalom helyi hagyományainak ápolásáról szóló tanulmányom a Dunántúl szerkesztőségébe is eljutott, ám 1957-ben a folyóiratot betiltották, szerkesztőjét, Szántó Tibort letartóztatták.

Amikor az egyik ormánsági faluból egy becses történeti emlék - Kossuth Lajos I849-es imája - került a kezembe, kis cikket írtam, és elküldtem Rónay Györgynek: mérlegelje közlését. Rónay 1956. február 28-i keltezéssel levélben válaszolt. Négy nappal korábban ezt írta Naplójába: „1956. febr. 24. [...] Teg29