Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Pápes Éva: Az Őrség géniusza
nem. Inkább otthonosságot, melegséget, egyfajta biztonságot, csupa olyan dolgot, ami ma legalább annyira hiánycikk, mint az elragadtatás. A valóság olyan darabját élheti itt át, amikor a dolgok megálmodása szinte karnyújtásnyira van a megvalósításuktól, mert nincs választóvonal az álmodás és a levés között, a lélek és a tett között. Ez persze csalóka káprázat is lehet, mindenestre felhívja mind az álmodókat, a szellemi valóságot keresőket arra, hogy itt próbálkozzanak, mert itt még van lehetó'ség a harmónia helyreállítására. Nyilván nem véletlen, hogy annyi költő, festő, szobrász és más szellemi álmodó talált második hazára az Őrségben, mint ahogy az sem véletlen, hogy egyikük sem őshonos itt, csupán gyüttment, ahogyan a népnyelv nevezi őket. Mert bár ez a hely lehet időleges ágya, búvóhelye az alkotásnak, mégsem eredete, szellemi kovásza annak. Van valami csalóka is ebben a bukolikus bájban, ami leginkább a felületes szemlélőt csalja lépre. A helybélinél erősebb a késztetés az ébredésre, ami kizökkenti az álmodásból: ott van realitásnak az erdő és a föld művelése, így aztán meghagyja az alkotást az idegennek, a ráérőnek, az alkalmi élvezőknek. Talán ezért is nincsen olyan igazán nagyigényű, maradandó műalkotás a nemzet emlékezetében, ami éppen az Őrséggel, csak az Őrséggel foglalkozott volna. Nem állított emléket tehát az irodalmi, művészeti hagyomány, nem dicsőítette, szidta vagy álmélkodott rajta még Jókai sem, pedig ő aztán keresztül- kasul belakta regényeiben az egész nagy Magyarországot. Ennek oka valószínűleg nem az Őrség jelentéktelenségében van, hanem inkább abban, hogy hazánk bővelkedett azokban a helyekben, amelyek elragadták a művészek lelkét, ehhez képest akár provinciálisnak is tűnhetett az Őrség. Mára azonban a helyzet megváltozott, mert a huszadik, huszonegyedik század annyira átformálta, túlurbanizálta, szinte hagyománytalanította az ország jó részét, hogy felüdülés és élvezet ma erre a múltját, pozitív energiáit ilyen mélyen őrző helyre találni. Itt még él a hely géniusza, mi több, hatása is van, olyan, amelyet érez mindenki, akit ide vet a jó sorsa. Mert vannak helyek, ahol az ember minden indoklás nélkül megnyugszik. Okulva Hamvas Béla szavain, nem is érdemes tovább boncolgatni, mi minden oka van ennek a nyugalomnak, inkább élvezni, örülni érdemes neki. Annyi azért minden bizonnyal kiderült az eddigiekből, hogy az Őrség egyik sajátossága az a különös dolog, hogy itt a Magyarországra jellemző öt géniuszból négy jelenléte érzékelhető. Ez pedig olyan szellemi energia jelenlétére utal, ami megmagyarázza a nyugalom, a béke és a harmónia érzésének keletkezését mindazokban, akik itt megfordulnak. Ezért aztán bátran állíthatjuk, van feladata az őrségieknek - mégpedig: megORizni, ami megadatott, ha még valóban él az ÖRök szelleme itt, Őrség tartományban. 1 Hamvas Béla: Az öt géniusz. Életünk könyvek, 1988. 57. ;uo. 54. !uo. 65. '‘Jellegzetes őrségi építészeti alakzat: oszlopos tornác, ameddig a koldusokat beengedték. ’ Hankó Vilmos írja Székelyföld c. művében: „(a székely) senkiben sem bízik, csak az Istenben” eA kercaszomori Pusztatemetőt először egy 1208-as oklevél említi. 20
