Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (3. rész)
Apucikám akkor döbbent rá, hogy nem a tanéi hangját hallja, hanem egy reménytől nedvesedő lecsó szólt hozzá. Metróval elmentek a villamosig, a villamossal a buszig, aztán a busszal hét megállót, ki a prérire, mert a tanéi olyan helyen lakott, valahol Rákospalotán, ami már nincs is rajta a térképen. Másfél óráig utaztak, rájuk esteledett, és Pogácsás Lajos egyre jobban bezsongott, nőt akart, mégpedig csakis ezt a fehér combú, vaksi szőkét, aztán a busznál meg is mondta Andreának, hogy nagyon vonzók a szemei, vétek szemüveg mögé rejteni őket, mert a gyémánt se ragyog, ha zacskóba dugják. A tanci erre majd elolvadt. Ezt mondta: istenem, maga az első vasutasköltő, akit személyesen ismerek. A buszon összetegeződ- tek, és akkor Pogácsás Lajos így szólt: nem akarok tolakodó lenni, de nagyon szerencsés ember a te férjed! Andrea ezt válaszolta: legfeljebb szerencsés lesz, tábornokom, mert abszolút egy szál férjem sincs. Az óberkellner erre így sóhajtott: te jó ég, hármas befutóm van! Andrea tanci egy kotnyeles öregasszonnyal lakott együtt, akinek egyetlen foga volt, az is kint tanyázott a vén bregyó lila szája előtt, mint egy portás. Amikor megálltak a konyha töredezett cementpadlóján, a mennyezetéről csüngő negyvenes égő alatt, Pogácsás Lajos ezt kérdezte: ki ez a vaddisznófejű banya? Andrea ezt válaszolta: az én drága édesanyám. Mire apucikám zavartan meghajolt: pardon, ez nem volt szép tőlem. A banya közben az óberkellner kezében lógó tányérsapkát bűvölte, és ezt kérdezte: csak nem valami szemét rendőrt hoztál a lakásomba? A tanci erre lerogyott a hokedlire, és visítva nevetett, aztán ezt mondta: nem szabad a mamira haragudni, mert ketyós, érted, csont hülye szegénykém, és hiába szól öt éve a szünetjel az agyában, a rendőröknek valamiért nem tud megbocsátani. Attól kezdve Ludwig Pogácsás már csak a muffra tudott gondolni. Vajon dús lesz vagy ritkás? Drótszőrű vagy selymes? Andrea elvonult zuhanyozni, utána a kínai mintás selyemköntösben tért vissza, meleg dezodorszag áradt belőle, rendet rakott a lányszobájában, de csak azért, hogy közben a fenekét ri- szálhassa, aztán azt mondta, hogy nem ártana enni valamit. Az óberkellner elővette a válltáskájából a nejlonzacskót, és nagylelkűen az asztalra rakta a baleset után összegereblyézett hidegtál roncsait. A tanci elképedve nézte a terülj asztalkámat, és ezt mondta: nahát, Lajos, felcsaphatnál mozgó büfének! Evés után a tanci kulcsra zárta az ajtót, Pogácsás Lajos pedig leült az ágy szélére, kioldozta a nyakkendőjét, lehúzta a cipőjét, kilépett a vasutasnadrágjából. Közben ezt mondta: lehetek őszinte? Bitang nagy dugásra számítok! Erre a tanci tapsikolni kezdett: nyitva már az aranykapu! Amikor apucikám reggel felébredt, hirtelen nem tudta, hol van. A tanci tá- tott szájjal sípolt mellette, a kitakart mellbimbói, mint két sötét zseton virítottak a félhomályban, Pogácsás Lajos pedig mezítláb elindult megkeresni a klo- tyót, de az lett a vége, hogy rányitott az öregasszonyra, aki éppen egy zománcozott bilit ürített ki. Pogácsás Lajos ezt mondta: ó, ezer bocsánat. Erre a vénasszony megfordult, és ezt nyekeregte: takarodj innen te dögevő, szemét he87
