Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 1. szám - ZalánTibor: Árt-e a média?

kai vagy megvonásukkal finoman irányítja, durvább vonásokkal felvázolva, zsarolja a médiában gyakorlati szerepet vállalókat. Mivel a média egyetlen hatalmi tényező hatalmi tényezője, a hatalom magát mintegy létező személyiségként akarja benne megjeleníteni. Ezért, az ilyen működtetésű médiában kötelezően szerephez kell juttatni a művészeteket is - ahogy a félművelt vagy sznob emberek könyvtárában is ott van a világirodalom remekei-összes, satöbbi, satöbbi. A hatalom tehát, a média manipulálásával előmanipulálja a társadalmat manipuláló médiát, és az abban megjelenő értékeket előre meghatározza, illetve a médiában való jelenlétének fokát, gyakoriságát, mértékét és módját szinte definitiv eszközökkel rögzíti.

A manipuláló média a szabad vagy demokratikus társadalmak eszköze. Lényege, hogy a média működését nem szabályozzák központi direktívák, a média a maga működési körében azt tesz, amit a pénzmozgás és pénzforgás - mert azért szabályozó itt is van, ha nem is artikulálja magát konkrét hatalomként vagy ideológiahordozóként - megenged neki, így a művészet is csak annyiban van, lehet jelen benne, amennyiben az önfenntartás, profitszerzés, a mindenható reklám vagy az eladhatóság szempontjából fel- vagy kihasználható.

Hogy is írható le ez a két működés immár a művészet szemszögéből?

Valamennyi művészeti ág mint autonóm képződmény és önmagán belül legalábbis öntörvényű működésű és működtetésű alkalmi társulás, kialakítja önmaga számára, a külvilág reflexióinak bevonása nélkül, a magánhasználatú, pontos esztétikai mércéknek megfeleltethető értékrendjét. A Kádár-rendszerben, de gondolom, nem volt ez másként az azt megelőző időben sem, a művészek pontosan tudták képesség és teljesítmény utáni helyüket ágazatukban (más kérdés, hogy be merték-e ezt a tudást vallani maguknak, a külvilágnak, és főleg, hogy felvállalták-e). Talán hamburgi rangsornak hívták ezt egymás között, és bár a manipulált média egy ettől sok pontban eltérő, elsősorban politikai szempontból kozmetikázott értékrendet mutatott föl és be a nagyközönségnek, nem volt sem érdeke, sem kompetenciája beleavatkozni a belső folyamatokba, illetve az azokból kikristályosodó értékrendekbe. Mi több, ennek a médiának bizonyos morális sorvezetők mentén is kellett működnie, ahogy - és mert - a leggonoszabb ember is ügyel arra, hogy az erkölcsösség látszatába keverje magát. Ha a hatalom moralizálása vagy moralizálási szándéka - talán kényszere - nem is volt őszinte, arra jó volt, hogy megteremtse a lehetőséget a művészek számára bizonyos valóban létező őszinteségek, morális ki- és felszólamlások, elhatárolódások leképezésére. A hatalom tehát a médiában vagy a médián keresztül nem volt képes hosszú távon és hatékonyan belenyúlni a művészetekben zajló folyamatokba, ugyanakkor, ha politikailag nem tudta kizárni, be kellett engednie őket a tömegtájékoztatásba.

Látszólag liberálisabban működik a demokrácia médiája, jelesen mai médiastruktúránk, a valóság azonban ennél - legalábbis egyelőre - szomorúbb képet fest. A média, mivel léte a közönség mennyiségi tényezőivel igazolható csak vissza - áttételesen e mennyiségi tényezőn keresztül átfolyó reklám- és szponzori pénzek újabb mennyiségi tényezőjével -, a művészeteket csak olyan formában, szinten és módon engedi magához közel, illetve, kebelezi be, amilyen szint számára a profitáláshoz - nevezzük a gyereket nevén -, profitszerzéshez szük32