Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 3. szám - Alföldy Jenő: Betyár előtt könyörgő katona; Egy 1840-ből aló pásztorükrösre
ebben az évszázadban kezdték gyűjteni és rendszerezni a népdalokat, miután a Magyar Tudományos Akadémia a harmincas években megkezdte szervező munkáját. A reformkorban, a nemzeti érzelmek erősödésének és a demokratikus közgondolkodás terjedésének köszönhetően, a polgárosodó nemesség érdeklődése a parasztság felé fordult. Az Akadémia tájszótár szerkesztését kezdeményezte, amelyben Vörösmarty is érdekelt volt. Idővel megindultak a magyar értelmező szótár munkálatai is, ennek egyik szerkesztője ugyancsak költő, Czuczor Gergely személyében. Czuczorék gazdagon merítettek szócikkeikben a népéletből, beleértve a Csanádi által fölidézett pásztort és betyárt is.3 A néprajzi relikvia alkalmat adott Csanádinak, hogy kiélje a magyar múltban búvárkodó szenvedélyét. A neveléstől-oktatástól a házasodásig, az öltözködési, étkezési szokásoktól, a gyógyítástól s a munkafolyamatoktól a szórakozásig és a temetkezési szertartásokig az egyéni és a közösségi életmódot, az ünnepeket és a köznapokat, egyszóval a magyar valóságot akarta minél alaposabban megismerni a korabeli dokumentumokból. Nyilatkozatai alapján Csanádi legfőbb érdeklődési területe a 18. század irodalmi és művelődéstörténeti anyaga, pontosabban azé a bő évszázadé, amely egyfelől Rákóczi szabadságharca, másfelől Kazinczy nyelvújító mozgalma, illetve a magyar nyelvű színjátszás megindulása közé esik.4 A régi, Csanádi Imre diákéveivel egyidejű történelemfelfogás szerint ez az „elma- gyartalanodás” évszázada. Az elnevezésnek megvan a történelmi indokoltsága, de a dolgok alakulása szerencsére nem mindenben igazolja ezt. Tény, hogy a Habsburg fennhatóság elhatározott szándéka volt a magyartalanítás - a török kiűzése és a kuruc szabadságharc leverése után folyamatosan német és szláv ajkú telepesekkel népesítették be az ország lakadanná vált területeit, s a közigazgatásban és a katonaságban a német nyelvet tették hivatalossá. A katolikus egyház nyelve pedig a latin. De a magyar nép ekkor is meg tudta őrizni nyelvét, szokásait, művészetét. Ebben az időszakban bontogatta szárnyait a sajtó, kezdett művelődni és polgárosodni a nemesség erre hajlandó része, és vált jelentős művelődési központtá az ország különböző régióiban számos egyházi iskola, kollégium. Ha nem is pezsgett, de mécsvilágnál virrasztód; a műveltség a paplakokban, jó néhány nemesi kúriában és polgári otthonban. A testőrírók példázzák legfényesebben, hogy a polgárosodással és a felvilágosodással együtt a visszamagyaro- sodásra is megvolt a hajlandóság a nemesi társadalom jóra törekvő részében. Csanádi szenvedéllyel kutatta az irodalom, a sajtótörténet és a levéltárak sárguló-porladó dokumentumait. A művelődő magyar, a tehetségével, szorgalmával fölemelkedő értelmiségi képe lebegett előtte egész életében. Tudta, hogy a szabadságnak és a függetlenségnek a népért való, a néppel együtt érző és együtt lélegző, felvilágosult értelmiség a letéteményese. Költőnk a tágan vett népi mozgalom örököse csakugyan; Petőfié, a két Aranyé, Kriza Jánosé, Móriczé, Kodályé, Németh Lászlóé, József Attiláé, Illyésé, a hazai régiségbe alámerülő Féja Gézáé, Kodolányié. Rengeteg érdekességet felkutatott kedvenc korszakából, a hazai 18. századból, amelynek nemcsak lángelméi - Csokonai és Berzsenyi -, hanem szerényebb képességű műkedvelői is - főként a pletykásabbja - részletekbe menő tudósításokkal, értékes információkkal 67
