Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 3. szám - Beney Zsuzsa: Weöres Sándor mitológiája 1.
(mind poétikai, mind pszichológiai értelemben) meghatározni, mint amilyen egymásnak ellentmondó elemekkel az egész oeuvre méltatásakor találkozunk. Dolgozatomban ennek a meghatározásnak némely szempontjára teszek kísérletet, annak tudatában, hogy a kérdés egyértelműen nem megválaszolható, és annak tudatában, hogy a válaszadásnak ez a lehetetlensége nem egyedül a mi szemléletünk tökéletlenségéből, hanem a költői attitűd többértelmű szink- ronitásából is fakad. Mit is értünk tehát Weöres mitológia szemléletén, röviden: mi az, amit Weöres saját mitológiájának nevezünk? Próbálkozzunk meg azzal, hogy ennek jellegzetességeit némi rend szerint csoportosítjuk! 1. Mindenekelőtt azt kell kijelentenünk, hogy Weöres mitológiája, minden észrevehető hatás és befolyás ellenére sem egy meghatározott kultúrkör szemléletének, mitologémáinak átvételét és nem is a valóságtól élesen elhatárolt, határait kijelölhető maga teremtette valóság behozatalát jelenti költészetében. Weöres a mitologikus látásban felismeri a világnak csak kérdésekben jelentkező, a válaszadás szempontjából eleve reménytelen létformáját. A mitologikus versek világképe ugyanis erősen különbözik a tudatos-didaktikus művek világnézeti bizonyosságától, a minden-egy, a teljesség, az időtlenség, a belenyugvás szükségletének részben Hamvas Béla körén átszűrődött, részben valóban keleti források alapján felépített rendszerétől. Annak ellenére, hogy ezek a mitologémák látszólagosan alkalmazkodnak ahhoz, amit az előzőekben említett ideológia programként tűz a költészet egésze elé, valójában egészen mély szubjektív lelkiállapot másutt meg nem valósított érzékeltetése olvasható ki belőlük, az én olyan belső örvényei, melyek e történeti szerepek álarca mögött a tudatosságnak és a lélek öntudatlan régióinak, a spontaneitásnak és az ideológiai mondanivaló szándékosságának határán valósulnak meg. Az, hogy valójában itt, ezekben a költeményekben Weöres szubjektivitása nyilvánul meg, éppen úgy lehet e meghatározhatatlan (bár bizonyosan meglévő) lételméleti alap kiindulópontja, mint ennek fordítottja: e meghatá- rozhatatlanság adhatta az alkotó benső világának, s a benső világ ideológiai megerősítésének lehetőségét. 2. A kivetített, objektívnek ábrázolt történet és az ebben alakot öltött szubjektivitás kettősségét a kétféle (a lírai és az ideológiai) metaforaképzés különbözősége mutatja meg. A metafora fogalmát itt, most a szokásosnál tágabb értelemben, mint a mitologémák költői egységeit, mint a versek entitását használjuk, az ezeken belüli részleteknek, a metaforák versen belüli különne- műségének tárgyalása nem fér be ennek az előadásnak a keretébe. Ez az egymástól elválaszthatatlan metaforarendszer teszi lehetővé a megkülönböztetést a filozófiai jellegű világkép didaktikus-szándékos kinyilvánítása és egy olyan írásmód között, mely a költőt mintegy magával sodorni látszik. Weöres mitologikus költészetének metaforái (maguk a mitologémák) nem követik a különböző kultúrkörök egymástól eltérő, önmagukban azonban egységes nyelvvel bíró kollektivitását. Sokkal inkább egy olyan belső, spontán világteremtési folyamatot, melyből a költő lélektani sajátosságaira is következtethetünk. A metaforának - az önmaga egységében megvalósított kettősségnek, mint az emberi létérzékelés alapjának - egyik hídfője mindig a belső, láthatatlan létben, a 61
