Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 3. szám - Kálnay Adél: Noteszlapok
Negyedik feljegyzés December 20. Az utolsó tanítási nap a szünet előtt. Zsolti megkérdezi tőlem, nem akarom-e hazahozni. Meglepődöm. Utóbb kiderül, hogy szinte mindenkit végigkérdezett, aki eddig szólt hozzá néhány jó szót. Miért, mondom neki, talán nincs hol laknod? Van, feleli, de nálad biztosan jobb lenne! Ötödik feljegyzés Január 5. Első tanítási nap. A folyosón Zsolti rohan felém. Lelkifurdalásom támad: Istenem, egyszer sem gondoltam rá! (nem mintha a rágondolással ki lenne segítve, de mégis...) Mit kaptál karácsonyra, kérdezem. Semmit, feleli, vagyis apukám küldött valamit, de anya nem adta ide. Tudom, hogy nem hazudik. Nem tud. Hatodik feljegyzés Február 4. Zsolti anyukája bejön az iskolába. Először nem értjük, mit akar. Végül kiderül, hogy panaszkodni jött a fiára. Nem bírok vele, mondja, mindent elhagy, tönkretesz, nem fogad szót. Attól félek, hogy tönkreteszi a kapcsolatomat is. Próbáljuk meggyőzni arról, hogy egy anyának a gyereke a legfontosabb. Makacsul hallgat, végül megszólal. Én nem akartam ezt a gyereket, ezt mondja. Nem merünk egymásra nézni. Hetedik feljegyzés Február 15. Zsolti ma sírva jön iskolába. Arca egy öregemberé, mondatai úgy zuhannak elénk, akár a jégcsapok. Hideget árasztanak és felhasítják a lelkünket. Anya és apa (nevelőapja) vasárnap reggel (délelőtt) összevesztek, mondja, de annyira, hogy verekedtek is. Apa azt kiabálta: „nem fogom más hülye kölykét eltartani”, aztán elrohant. Ekkor anya bejött hozzám, mert akkor még feküdtem. Hol feküdtél, kérdezem, ugyanis hallottam a védőnőtől, hogy nincs a kisfiúnak ágya. Gondoltam, szivacson alszik. A parkettán, feleli, egy paplanhuzat a lepedőm és a takaróm is egyben, s van egy kispárnám. Amikor megkérdezem, hogy miért nincs ágya vagy legalább matraca, azt mondja, egyszer úgy volt hogy lesz egy matraca, de az anyja azt mondta, hogy arra a kis időre, amit még ott tölt, már felesleges. Mi történt azután, kérdezem. Azután belerúgott a fejembe, s azt mondta, miattad vesztem össze Lacival, öltözz és menj innen! Ezt mondta, hüledezem. Ezt, mondja tárgyilagosan. Egy pulcsit és egy nadrágot és egy vékony kabátot adott rám, úgy küldött le, meséli, s meséje úgy szól, mintha nem is magáról mesélne. Még enni sem kaptam, teszi még hozzá. Azt mondta menjek Gabi nénihez vagy Ildi nénihez vagy Zsuzsa nénihez, s aludjak ott. És te mit csináltál, kérdezem rémülten, s már kisgyerek vagyok, akinek kiadták az útját, gyomrom szorul, szívem kalapál, s azt lesem, ki segítene rajtam... Zsolti azt mondja, ő egész nap (hogy meddig, azt nyilván pontosan nem tudja) a játszótéren volt. Azon töprengett, hogy talán el kéne menni Földvárra, az apjához. Aztán délután fölment, akkor már voltak náluk valakik. Azt mondja, 42
