Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - Alexa Károly: Könyvről könyvre
küldetéstudat és a nemzeti mártirium, a nemzeti és kisközösségi, táji és ország- , sőt Kárpát-medence-méretű otthonosság, ennek tudata vagy illúziója, a korszerű tudás, a nyelv, a magyar sziget-sors, a liberális értékek és a nemzeti igények egyeztetése, a magyar szolidaritás, a vidéki Magyarország felszámolódott, csak nyomaiban észlelhető értékrendje, a család megtartó ereje, a mindenkori politikai elit minősége és felelőssége, a reformkorban oly gyakran hangoztatott „balítéletek”, Európa mint a méltóság és a humánus mérték etalonja stb., stb. - mindenféle érték és mindennemű érték hiánya, s a nevek, Hamvas, Széchenyi, Illyés, Németh László, Arany... A válaszok személyesek, zömüknél magánemberi élményekből fejlik ki a vélemény, többnyire a reménykedés jegyében. Két olyan tényező van, amely ha nem is hiányzik teljesen, semmiképpen nem meghatározó ezekben az élményközpontú gondolatmenetekben. Az egyik a „polgár”, a polgárosodás két évszázados - európai - programjának továbbgondolása, a másik ennek ellentéteként (vagy kiegészítőjeként) az emberi létezés tradicionális alapjainak felidézése, konkrétan: a nemzet létezés spirituális „mélyrétegeibe” való lehatolás szándéka. Oda, ahol már nincs értelme történelemről beszélni, csak üdvtörténetről. Nos, Somogyi Győző és Tornai József vitája éppen eme két pont ellentétében pulzál, azaz a költő a polgáriasság és a modernitás elfogadását hiányolja a festő vélekedéseiből. Tornai József állításai éppúgy igényt tarthatnak figyelmünkre, a megértő „olvasatra”, amiként Somogyi Győzőé mély rokonszen- vünkre. Azért helyénvaló az ilyenféle álságos véleménynyilvánítás, mert Somogyi Győzőnek egy egész könyv állt rendelkezésére, Tornai Józsefnek viszont meg kellett elégednie az indulatos glossza stiláris szűkösségével. Somogyi Győző egész szövege - s tegyük hozzá: életformája - mindazzal szemben áll, amit a mai „világ” korszerűnek tart. S ami, mint elvárás-rendszer, „filozófikumával” a felvilágosodás eszméiben gyökerezik. Amely eszmékkel - bár önmagukban is csak korlátozottan érvényesek - két évszázad élt vissza gálád arcátlansággal. Amely középpontjába az emberi autonómiát és szabadságot állította, ezt az oly vonzó „célt”, s ehhez társította a „haladást”, az Isten- és mí- tosztalan világ látványát, meg az „egyenlőséget” és a demokrácia, a „népfelség” elvét, minden totális rendszer önigazoló, tudatosan hazug jelszavát. Hangsúlyozni érdemes, hogy Somogyi Győző azért különleges alakja - és tényezője - a mai magyar életnek, mert neki módja volt arra, hogy olyan életformát alakítson ki magának, amelyben harmóniában van a művészi tevékenység és az ősi, vidéki, tájba kötődő létforma, s mindez egy nagyon végiggondolt, önmagára szüntelenül reflektáló tradicionalista létmagyarázat érdekében és megvalósítási kísérleteként. Amely személyre szabott, tehát különös, ugyanakkor közösségi, tehát példajellegű. Somogyi Győző számára megvalósuló életprogram egyeztetni hajdani papi elhivatottságát, a paraszti létformát és a művészi kreativitást. Ettől válik minden szava oly meggyőzővé. S ettől van az, hogy minden mondatának van megszólítottja. Hívő keresztény ember, aki magyarázatot keres arra, hogy mitől oly végzetesen távlattal a mai társadalmi lét, miért erős az a benyomás, hogy a felszínen látszódó élethabzsoló gátlástalanság csak megjelenési formája annak a mélyről sugárzó élménynek, mely szerint mintha az emberiség kimondta 95
