Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - Géczi János: A rómaiak rózsái - Venus (Részlet egy Monográfiából)
A kettős, az égből hulló csapadékhoz s a virághoz való kötődés egyszerre implikálja Venus idézését: „Friss rügyekkel 0 deríti ránk e bíbor évszakot, s enyhe széllel simogatva zsenge bimbók csúcsait, dús kehellyé bontja mind, s mit éji szellő meghagyott: tündökölve hinti szét az égi harmat nedveit. Könnyek árja hull ragyogva, csöppnyi súllyal, reszketeg, ám a cseppek könnyű gyöngye —földet érve - fönnakad: tőle szirmok bíborának szűzi hamva eltűnik: s lám a nedv, mit csöndes éjen égi csillag harmatoz, virradatra mind lefejti szűzi bimbók lepleit... 0 akarta így: s a rózsa virradatra nászra kél,- szűz virág, kit Amor csókja s Cypriának vére szült, benne napnak lángja, párja s rőt rubinja egyesült, - s holnap immár fátylat oldva, szép üdén, mint ifjú lány, rejtekéből földeríti ifjú teste hajnalát... Most szeress, ha rég szerettél, - nem szerettél? Most szeress!” A Ver er at, et blando mordenti a frigore sensu ugyan Decimus Magnus Ausonius (310-395) művei közé lett fölvéve, de a költemény valójában ismeretlen szerző műve. Tavaszi hajnal, harmat a rózsán, Venus bizonyságának jelei - csillag és virág - az Égi és az Elemi világban, egy színhasonlat által Aurora, s az elégia végén az életvitelre utasító moralista következtetés együttesen magyarázza a vers korabeli népszerűségét. „Jött a tavasz, s a maró fagy után ma oly édes arannyal s enyhületet lehelőn tűntfól a reggeli fény, játszva előzte a hajnalfény kocsiját is a szellő, s nyájas szép szava már langyos időket ígért. Vágyva bolyongam a kertek alatt, csupa szép sima úton: hátha az érett fény átmelegíti szivem, s láttam: a dér még csillog a főidre hajolt füvek élén, gyöngyei ott ringak sok vetemény levelén; ámde a kelfejeken már olvatag ültek a csöppek,- bennük az égi vizek majdani terhe fogant - s láttam, amint örvendtek a paestumi kertben a rózsák: harmatos új fényben álltak a rózsa tövek; gyéren ezüstlött már csak rajtuk a zúzmara gyöngye, készen enyészni az is nyomban a nap sugarán, s kétes volt, hogy a pírt elorozza-e tőlük a Hajnal, vagy pedig új színt ád rájuk az égi sugár... Eg szín, eg harmat s vélük eg fény csillog e kettőn: csillagon és rózsán - mert hiszen eg a Venus -, 88
