Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - Balogh Robert: Megaláz, felemel - az írók etetése szigorúan tilos!
filmesített novella, melyet egy kortársunk írt, nem olyan mennyiség, amely figyelemfelhívó erővel bírna. Talán a közszolgálati rádió az utolsó mentsvár, a szerkesztőségében több kortárs író dolgozik, de pénztelenségre hivatkozva ott sem elsősorban a fejlődés jellemző, hanem a visszavonulás, a leépülés. A Magyar Rádióban is azt őrzik meg, ami fontosabb és izgalmasabb a művészetnél, politika, botrány, felrobbant, elsüllyedt, lelőtték... Amiről nem beszélnek a médiában, nem létezik a médiában. Az interneten egy átlagos cikk hosszúsága fél-másfél flekk körül ingadozik, ez azt jelenti, hogy ennek elolvasásához maximum három perces koncentráció szükséges. Egy átlag középiskolás csak akkor vág neki valami elolvasásának, ha érdekli, és a szöveg nem hosszabb, mint 1200 karakter. Aki ilyen módon szocializálódik az olvasásra, képtelen hosszabb műveken végigolvasni, bizonyíték lehet erre az irodalomtanárnál panaszkodó diák, aki a tíz oldalas novellát elol- vashatatlan hosszúságúnak találja, s rövid verset kér helyette. Az elmúlt két évben heti rendszerességgel írtam médiakritikát, az ott használt adatokból mazsolázok: a magyar lakosság fele funkcionális analfabéta, hat-nyolc százaléka valóban diszlexiás, és csaknem 40 százalék a hasonló tüneteket produkáló, tanulási nehézségekkel küzd. A KSH adatai szerint 2000-ben naponta nyolc percet töltöttek különböző lapok olvasásával a 15-19 évesek, ez az érték 1987- ben még a duplája volt. Hasonló a helyzet a könyvolvasással: tizenhét évvel ezelőtt naponta 21, 2000-ben csupán 11 percet fordítottak a fiatalok könyvekre. Érdekes a tévé előtt eltöltött idő és az olvasás gyakorisága közötti összefüggés. Azok a gyerekek olvasnak a legtöbbet, akik napi 1-1,5 órát néznek tévét, természetesen a szülők által kiválasztott műsorokat. A legkevesebbet pedig azok, akik reggeltől estig a képernyő előtt ülnek. Az adatokat elnézegetve kijelenthető, a posztindusztriális társadalom egy átlagos embere átlagos napjának hatodát tévénézés tölti ki. Vegyünk egy átlagos spanyol kisgyereket, statisztikai adatok szerint 3 óra 40 percet tölt a tévé előtt naponta. A kisiskolás már kereken 4 órát bámulja a képernyőt. A kimutatás szerint a hispánok a másodikak Európában, rögvest az angolok után. Láttam olyan vizsgálatot, ahol a magyarok szerepeltek a harmadik helyen. Az amerikai gyerekek nézik legtöbbet a tévét, de a hazai helyzetet jellemzi, hogy olyan ünnepek idején mint a karácsony, túllépjük az átlag hat órát, pontosabban elérjük a hat óra 3 7 percet. Valódi változást vetít előre, az, hogy egy bizonyos életkor után az amerikai gyerekek elszakadnak a tévétől, s leülnek a számítógéphez: a 13 és 24 év közötti amerikai fiatalok immár több időt töltenek internetezéssel mint tévénézéssel. Azok a gyerekek, akik naponta két óránál többet tévéznek, kisebb szókinccsel rendelkeznek, ügyedenebbül mesélnek történeteket, mint kevésbé függő társaik, több a nyelvtani hiba az írásbeli munkájukban, mint azokéban, akik kevesebbet ülnek képernyő előtt. Ez a „nem olvasási tendencia” már az egyetemen is megmutatkozik, irodalom szakos voltam, több csoporttársam egyeden regényt, vagy hosszabb lírai, drámai művet sem volt képes elolvasni, lehet, hogy irodalomtanárok lettek. A médiában létrejövő álvalóságban minden, így saját környezetünk is eszté- tizálódik, s ezt csak szemlélni tudjuk, esztétizált világhoz csak esztétikai viszo81
