Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 2. szám - Tóth Éva: Az élet mint szappanopera

a hó is szállingózik, másnap délután viszont Hegyi Barbara a Duna-parton fekete nadrágban, kabátkában, kihajtott nyakú fehér blúzban, fekete-fehér kalapkában töpreng mint középiskolai tanárnő és elhagyott feleség. Alain Resnais azt mondta egy interjúban, hogy a Tavaly Marienbadban című filmjében az idősíkok váltogatását az haute couture előző évi és azévi különbözőségével kívánta érzékeltetni. Az Életképek esetében, gondolom, nem erről van szó, inkább az történhetett, ami Jókaival is megesett, hogy eredetileg Józsefnek nevezett egy szereplőt, a regény végén pedig Istvánnak titulálta. Tekinthetjük-e reálisnak, hogy a fogorvos és az újságíró házában? lakásában? egyaránt lépcső vezet a nappaliból a felső szintre? Ez vagy spórolás a díszletezéssel vagy annak a jelzése, hogy ugyanazon társadalmi réteg anyagilag is hasonló helyzetben lévő tagjairól van szó. Valósze- rű-e, hogy az ország egyik legmenőbb fogorvosának az anyja nemcsak a fiáékhoz jár takarítani, hanem idegenekhez is, mert kevés a nyugdíj? Az utóbbi feltétlen.

De nem egy szappanoperát avagy teleregényt akarok én itt cikizni, annál kevésbé, mert a műfaj magyar reprezentánsai - az említett Életképek, a korábbi Szomszédok vagy a Kisváros általában nemesebb eszményeket sugallnak, inst- ruktívabbak, didaktikusabbak, mint teszem azt az amerikaiak vagy latin-amerikaiak egy része. Az is nyilvánvaló, hogy a szappanoperákat meglévő fogyasztói igény hozza létre. József Attila azt írta Mécs Lászlóról - hogy igaza volt-e vagy sem, most ne firtassuk, Valéry például nagy költőnek nevezi versei francia kiadásához írott előszavában -, hogy, idézem: „Mécs László verseit tehát kispolgári tömegek írják.”

De hát kik is azok a kispolgárok és hányán vannak? Hadd idézzek Weöres Sándor 1964-ben írt Oda a kispolgárhoz című verséből:

egyetlen eleven emberi valóság korunkban, új nemes-osztály!

Címered autó, zászlód miki-egér, jelszód szerezni ami még nincs

sose tétlenkedsz, folyton csavarsz valamit, nem nézed a holdat, vagy ha mégis, érzelmes gramofon-zene mellett;

Te vagy a lírai lélek; a hivatásos poétákban nyoma sincs költőiségnek.

Te: én vagyok; de hol a másik, a harmadik?

Ha veled beszélni akarok, csak magamhoz fordulhatok, sokmillió lángeszű egyéniség közt egyetlen kispolgár a világon.