Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - Mórocz Zsolt: Megtartók és fényes árvák
MÓROCZ ZSOLT Megtartók és fényes árvák Tanulmányokról, kritikákról készült ismertetések szerzői időnként megemlítik, hogy a recenzens paradox helyzetben van, mert véleményekkel kapcsolatban kell állást foglalnia, afféle másod- vagy harmadfokú interpretátorként. Ráadásul a modernben, még inkább posztmodernben a mű, az eredeti, önmagában mintha nem létezne, csupán olvasataiban. A legismertebb és legradikálisabb újraolvasó - Derrida - hasonlóképpen arról beszél, hogy az értelmező csupán a szövegben képzelhető el: irodalmilag létezni annyi, mint textusban lenni. Nyelv és valóság egybeesik, a posztmodern ember pedig, ha van ilyen, képtelen kimenekülni a szövegből, a bizonytalan jelek világából. Nos, fellélegezve állapíthatjuk meg N. Pál József új, „A megtartók jöjjenek. .. ” című könyvének letétele után, hogy nem mindenkit fenyegetnek a fenti veszélyek. N. Pál határozott mozdulatokkal belerajzolta magát kötetébe. A bevezető személyes soraiban ugyanúgy jelen van, mint vallomásos tanulmányaiban, de zavartalanul átlép az irodalom világából abba a tartományba, amelyet konvencionálisán valóságnak nevezünk, majd igyekszik magával csalni az olvasót is. Szándéka - kétségkívül - irodalom-felfogásából ered: nem gondolja, hogy a szavakkal feltárt világ a szövegben kezdődik, és ugyanott végződik. Könyvének fő ihletője érezhetően az aggodalom volt, a kialakuló, totális múltnélküliségge 1 szemben (az irodalomtörténésztől kölcsönözve a kifejezést). A múltnélküliség - látszólag - az irodalmi divatok következménye. Látszólag, mivel a modernitás vagy tradicionális „anakronizmus”, a szenvedéstörténet vagy léhaság, az önpusztítás vagy behódolás, a korszerűség vagy társadalmi szerep ellentétpárjai jól használhatók ugyan ideológiai kartotékolásra, minőségi meghatározásra azonban nem. Mégpedig azért nem, mert összemossák az irodalomszociológiai elvárásokat az esztétikai megvalósulással. Az irodalmi értékek - nagymértékben leegyszerűsítve - két kritikai szférában nyernek megítélést mifelénk. Az egyik mezőben a modernizmus, a nyelvjáték, az etikai relativizmus, az esztéticizmus jelenléte a meghatározó; míg a másikban az irodalom társadalmi szerepvállalása, a morális helytállás, a hagyománytisztelet, a nemzet képviselete mérvadó. Újból hangsúlyozom: az érthetőség kedvéért sarkítottam kétpólusúra az interpretáló közeget, annak ellenére, hogy jelentős átfedések, módszerbeli azonosságok tapasztalhatók az eltérések mellett. Mindennek fényében érdemes leszögezni: N. Pál József könyve bevallottan elkötelezett ugyan, mégsem az iménti ellentétpárok jegyében fogant. A személyes bevezető után - ahol Illyést idézve, a múlt teremtésének szükségességéről beszél - Németh Lászlóról olvashatunk. Németh László körül az elmúlt évtizedekben afféle irodalmi kisipar, mégpedig szerfölött változó színvonalon termelő esszé- és tanulmányíró-ipar alakult ki. A szerzővel - Németh Lászlóval - szemben az időszerűtlenség vádja, a teljes elutasítás fogalmazódik meg egyfelől. Az áhítat, a tanítványi szerepből való kinőni nem tudás hódola59
