Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - Molnár Miklós: A szufi út
jainkban jó ötvenmillió munkása van szerte a világban (a szufizmust ők Ta- szawwufhak mondják, és az összes vallási és bölcseleti rendszer mélyén munkáló titkos hagyományt értenek rajta), s hogy céljaik, tevékenységeik mennyire egyetemesek, arról nagyon kevesen tudnak. (A „szabadkőművesség” kifejezés eredetileg az újjászületés metaforája volt, és a szellemi ember újjáépítését jelentette romos állapotából.) 11 Tudósok - elsősorban nyugatiak - nemzedékei töltötték életüket a szufi irodalom, a dervisrendek, az „ősi szellemi szabadkőművesség”, „az igazi valóságra való ráhangolódás” iskolájának tanulmányozásával és értékelésével. Gyakran szűrtek le zavaros vagy felületes, olykor hajmeresztő következtetéseket, mégpedig több okból: például mert minden egyes állítólagos szakértő külön kis területet hasít és sajátít ki magának, abban „specializálódik”, s aztán kutatási területét saját hűbéri jószágaként kezeli, melyet a többi hasonszőrű hűbérúr is tiszteletben tart, föltéve persze, hogy saját vadászmezői sértetlenek maradnak. Összehasonlító kutatás nagyon kevés folyt; ezen a területen a magyar Goldziher Ignác páratlan érdemeket szerzett (bár ő is „beleesett a történelmi gondolkodás csapdájába”, a külsőleges módszerekkel szerzett tudás őt is megakadályozta a belső igazság elérésében. A szufizmust „iszlámszerte elterjedt teozófiai irányzatként” írta le, és a dolog belső lényegének inspirált megtapasztalása híján ilyen balvélekedéseket terjesztett: „A szúfizmus adeptusai nyugaton kezdettől fogva a legújabb korig a legközönségesebb kuruzslás és bűvészet fokán állanak, és elméleti spekulációkkal nemigen törődnek.” Ibn ‘Arabiról, korának mágneséről, a Doctor Maximusról képtelen rágalmakat adott tovább - mégpedig kritika nélkül: „Spanyolországban a szúfik egyik legfeltűnőbb képviselője a 12. században, nem annyira misztikus, mint spiritista, és a spanyol arabok könnyűhitűségét és babonáját önző célokra felhasználó iparlovag” [más szóval kalandor]. Másutt viszont megemlékezik a „nagy arab, perzsa és török nyelven írott [szüli] prózai és költészeti irodalomról, melynél hathatósabban sehol nem találjuk a szabad lélek tiltakozását a száraz formalizmus ellen.”). Aki például Rúmira szakosodott, annak szemében a szufizmus mindössze szeretetvallás; a Háfiz-szakértő meggyőződéssel állítja, hogy a sirazi bölcs egyáltalán nem is volt szufi. Olyan is akad, aki - Sza’dira hivatkozva - pusztán moralistákként írja le a szufikat. Aki meg netán üvöltő-táncoló derviseket látott valaha, az hanyag önkényességgel sámánokhoz és primitív törzsek mágusaihoz hasonlítgatja őket. 12 „... nem szűnik a zavarodottság amiatt, hogy olyasvalamit próbálnak külsőleges módszerekkel tanulmányozni, aminek belső változás a lényege...” 13 A szufizmus olyan gondolkodásmód, melyet ‘Attar és követői (beleértve Rúmit, ‘Attar tanítványát is) vallási köntösbe öltöztettek. A növekedés érdekli, valamint az emberiség szerves fejlődése. Beteljesítése a sötétség utáni hajnalhasadáshoz kapcsolódik, a kenyér megszegéséhez böjt után, intenzív testi és szelle5