Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 2. szám - Prágai Tamás: Szigonyosok

hogy befeketítsék. De ki előtt? - kérdezem. Tudatában volt persze, hogy a „veszély” jele a háláik], ezért halaik] állhatott csak a táblán, mert a feaPTej mit jelzett volna ebben a környezetben? Semmit, egyáltalán semmit.

De a halaik] is: minek? Kit érdekel a koponya, a vigyorgó csontpajtás, vetette fel.

Mindenki tudta, hogy a Járulék megzuhant, vagy legalább is zuhanni kezdett, és alaktalan tömegben hullott a talajra, mert tovább zuhanni nem bírt (romjait a föld nem fogadta be.) A ruha alatt mindenki meztelen, jelentette ki különös hangsúllyal, és úgy véltem, ez már a vég. De még nem a vég volt. Az öntudatlan bolyongás vége egy pinceajtó előtt ért akkor minket utol.- Olajozzunk. Olajozni kell. Bolond ember, aki az olajat nem a megfelelő helyre önti.- Miért olyan biztos benne, hogy ez a megfelelő hely?

Válasz helyett hátraarcot csinált, mint a híres kettősügynök, Boniésklájd abban a némafilmben, és csaknem bevágódott az üvegkirakatba, mely a pinceajtó mellett a falfelületet foglalta el. (Szinte hallottam a csörömpölést, de szerencsére nem: jó erős, öt milliméteres volt az üveg.)

Az ajtó fölött ott volt a tábla, hogy Baál-bek. Rövid és égetett italok. Ételek is.13- Hiszen... én ide indultam!- Küldték?

Zavartan biccentettem; még azt gondolja, provokátor vagyok; de leintett: ne izguljak, mert nincsen semmi; és igaza volt, mert tényleg nem volt.

Nem volt meg a Béla se attól, hogy a Baál-bekben vagyok és iszom, egyelőre mértékkel; ami azt illeti, pénz is meglehetősen kevés lapult az erszényemben, vagy majdhogynem semmi, a mértéktelenséghez pedig, tudjuk, elsősorban ez a három dolog kell. Az anyagi háttér hiánya véget vet a kicsapongásnak, és fordítva is igaz: ha nem marad más, mint az istennő neve,14 akkor a kicsapongás iránti vágy lendítheti előre csupán a nemzetgazdaságot.

De nem erről volt szó... Meg kellett találnom Bélát, akinek a neve fehéret jelent, és fel kellett derítenem, mit tud az ereklyéről, amivel a nagy szakítást vég- hezviszem... Az öreg nyilván tud, gondoltam, sokat tud... Az volt a gyanúm, jóval többet tud annál, mint ami a száján kijön, például azt is, hogy miért is akarok Bélával beszélni... Ez rám nézve kár, sőt csapás! Mert akkor nyilván ő, az öreg akarja majd megkaparintani az ereklyét, véltem... Pesti vagyok, feleltem, mire visszakérdezett, mint egy nyomozó, hogy micsoda pesti, de nem árultam el, hogy a keresztnevem Kornél, nehogy erre az egy szóra fölfeszítsen... Bosszantóan rángatózott arca, akkor ő meg a Csöpi, a Jónás Csöpi, kötötte az ebet a karóhoz viccesen.- Szólítsatok Csöpinek - állította váltig, de ez már másnak is sok lett; de magam sem nyelek le mindent; egymagám vittem el a Sárkány tatvitorlájának behúzókötelét Bicegős Fred elől (azért egy-két nagy üzletet már én is csináltam); ne majrézz, apa, mondtam kedélyesen, s miközben töltök, kigyúrt, báT m^testes lény tűnt fel a láthatáron, nyugat-északnyugaton fújt, hatalmas arcával betöltötte a látótér jó felét, rothadásszagot árasztott és ámbraillatot, jól értettem, kérdezte, és valami uszonyt emlegetett reszelős hangon, mert a bálna*’ nyelve is reszelős 40