Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10-11. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (befejező rész)

tudom, az is benne van pakliban, hogy mellényül az ember, egyszóval mostanában csak megrendelésre dolgozunk, Janókám, darus kocsi, szűkített benzin, műpálinka, műbor, mind hozzánk tartozik, holnap például kirámolunk egy műszaki áruházat, aztán van egy nagymenő pasas, annak szállítunk ötven oxigénpalackot, és két működő mozgólépcsőt, az a nagy helyzet, hogy most a fémszobor is kiszabott nagy biznisz, hallgass ide, azt mondja nekem a múltkor ez a barom Mudrás, hogy gondolkozzál, Lebeny, mi a szőrnek aprózzuk el, ott a Szabaccság szobor, nem őrzi senki, annyi vas van benne, mint égen a csillag, kell hozzá kétszáz méter drótkötél, egy helikopter, aztán már visszük is, hát, Janókám, így vagyunk, de nem panaszkodom, örülni kell, ha az embernek van munkája, meg ezeket a sasszopókat is el kell tartanom, pedig komolyan mondom, már a valagukat is papírpénzzel törlik ki, de semmi nem elég nekik, ha nyújtod a kisujjad, bekapják a farkadat, és úgy leszívnak, hogy az agyvelőd lóg ki a pöcsöd végén, az meg kinek jó?

Hát, senkinek.

Néhány héttel később özvegy Tőzeginé egy emeletnyit gurult le a lépcsőn, miközben én Andrea tancit bűvöltem a konyhában, a hokedli tetejéről. Apucikéin talán a Westbanhofon szellőztette a fejét, a tanci éppen felmosott, én pedig vasúti gyümölcskelyhet falatoztam műanyag villával, közben a tanci körte- valagát figyeltem, ami úgy virított át a bugyiján, mint egy függöny mögött rejtőzködő arc. Rövid otthonkát viselt, és minden sarokba behajolt, mint aki az összes hangyaszőrt fel akarja pucolni, aztán amikor látta, hogy nézem, még jobban lehajolt, a konyhaszekrény előtt még le is térdepelt, hogy megjárassa a rongyot alatta, de akkor már a muffja is kisötétlett, a bugyija be volt szorulva a libabőrös valagába, nekem meg azt mondta a farkam, hogy, szevasz gazdi, én is itt vagyok, nagyra nőttem, de piszkosul fázom, jó lenne valami meleg helyre bújni. A tanci persze észrevette, hogy megáll a villa a kezemben, nem rágok, pedig tele a pofám ananásszal, a gatyámba meg mintha fakanál lenne bedugva. Elém állt, a haja a szemébe lógott, és ezt kérdezte: mit látok, Janika, szeretnél apukád nyomába lépni? Erre most mit válaszoljak? A tanci a vödörbe dobta a rongyot, elém guggolt, kigombolta a nadrágom, és az alsógatyán keresztül megmarkolta a farkam. Ezt mondta: olyan, a fogása mint egy kalapácsnak. Kicsit próbálgatta, hogy tényleg olyan-e, aztán maga elé csupaszította, és farkasszemet nézett szegény ijedt jancsi kapitánnyal, óvatosan fújdo- gálta, mintha le akarná hűteni a feldühödött fejét, a szemei félárbocra hullottak, mosolyogva tátotta a száját, szikrázott a lámpafény a fogain, közben felnézett rám, hogy mit szólok ahhoz, ami most következik, és akkor a sas úrfi egyszerűen szembe köpte. A tanci meglepetten a földre ült, mint akit pofán csaptak egy kanál tökfőzelékkel. Abban a pillanatban megjelent a konyhaajtóban Koncsa mamuska, és ezt kérdezte: mit vacakolsz, sose ebédelünk már? A tanci ezt kiabálta: hát, nem tetszik látni, anyuka, hogy éppen felmosok?

Ekkor hallottuk meg a lépcsőház felől Tőzegi nyanya zuhanását, vijjogott, mint a nyílvesszővel eltalált sólyom, a hátán szánkázott lefelé a lépcsőn, deng- dang, dung-dong, kopogott a teste az első emeleti fordulóig, a lába pedig a rá126