Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10-11. szám - Sarusi Mihály: Alföldi féniks

ALMÁSI IRATOSRÓL: A SZERETET ORVOSA

Béla megint meglep s nem is akárhogy. Hozzá illő, amit ezúttal ismét elkövetett, de hát mindennek van határa. Aimási Béla esetében ez sem igaz?

Mit nem tett?! Regélt róla valamit, mesélte, mit tervez, többször emlegette, de hogy egyik napról a másikra megcsinálja?!

Igaz, csak engem, az Iratostól azért mégiscsak némi-nemű távolságban élő iratosi-fit lep meg. Aki odahaza él (otthon, úgy a Makra-aljától a trianoni határig terjedő térben - Radnától Tornyáig, Világostól ITárom-Iratosig meg vissza - Arad vármegyénkben), nem lepődik meg ennyire, mert nap mint nap látja, mi nem zajlik Kisiratoson.

A világhálóról leszedett Nyugati Jelen-tudósításból tudtam meg, mit követett el dr. Aimási Béla és neje, Olga asszony: házat vásároltak, öreg parasztportát, hogy azt a maguk költségén helytörténeti múzeummá, mi több, tájházzá varázsolják, hogy abban Kása Antal felcser legendás gyűjteménye végre - végleges? - helyet kapjon.

TÁ| HÁZAT AVAT

Kása Anti bácsi - falu felcsere, falu műkedvelő régésze, falu (inkább földmíves, mint értelmiségi, gazdaságából a kommunizmus által kilakoltatott) mindenese - a hatvanas években alapított falumúzeumot. Gyűjteményének csodájára járt fél Nagyrománia, nyilván mert nem volt szokva az efféle polgári - parasztpolgári - cselekedethez.

Az 1969-ben megnyitott iratosi magángyűjtemény előbb a Kiskultúrnak nevezett épületben, majd az alapító portáján álló kisházban kapott helyet. E házikót akkor kellett lebontani, amikor éppen ezen a telken állt neki Aimási doktor a Kisiratosi Máltai Ház megépítésének. Azóta a gyűjtemény értékei ki tudja, hol porosodtak; Aimási Béla rejtette el a falu múltjából megmentett s megőrzött tárgyi emlékeket, hogy egyszer méltó helyen nyílhasson meg újra a kis múzeum. Aimási doktor a „falutár” őrizgetése közben tovább bővítette a Kásaféle gyűjteményt főként a néprajzi anyaggal.

Kása /Antal (1919-1991) Aimási Béla nagybátyja: Anti bácsi Aimási doktor édesanyjának a bátyja volt, Anti bácsi felesége pedig Aimási Béla édesapjának a húga. A kolhozvilág javán nyitott magán-kiállítóhelyén közkinccsé tette mindazt, amit összehordott kamrájába, fészerébe, csűrjébe, kotárkájába, udvarába: minden rendű s rangú régészeti, történeti, népismereti, levéltári emléket, mely falujáról, az 1919-ben Nagy-Magyarországból Nagy-Romániába igazított színmagyar Kis-Iratosról szólott volt. Mindent, mi a keze ügyébe került.

.Anti bácsi, mielőtt megtért őseihez, unokaöccsére, Aimási doktorra bízta kincseit. /Aimási Béla jó évtized múltán teljesíthette ígéretét.

Nyilván várt, várta, hogy7 segítsen az álladalom, önkormányzat, netán az anyaország valamely segélyszervezete, bárki! Hogy támogassa valaki. Nem tudni, ki mennyire segített, mivel járult hozzá az újabb falumúzeum-avatás96